Egy mezzel sok mezért!

2017. december 8. 09:06 | behir.hu

Lovrencsics Gergő, a Ferencvárosi Torna Club magyar válogatott játékosa felajánlotta egyik 2016/2017-es mezét a Gyulai Amazonok csapatának. Az FTC játékosai által dedikált szerelést a fürdővárosi egyesület azért teszi kalapács alá, hogy ezzel segítse utánpótlásának munkáját – írja a Gyulai Hírlap.

Mint azt Molnár Zoltánné, a gyulai egyesület elnöke lemondta, a befolyó összeg a Gyulai Amazonok utánpótlás-csapatainak költségeit, illetve a nyári edzőtáborozás egy részét fedezné.

– Aki szereti a labdarúgást, fanatikus FTC-szurkoló, vagy szimplán csak támogatni szeretné a fürdővárosi női labdarúgást, az megvásárolhatja a mezt, és hozzájárulhat ahhoz, hogy a Gyulai Amazonok sikertörténete folytatódhasson.

A Ferencvárosi TC magyar klasszisának relikviájáért folyó versengés tízezer forintról indul, a licit egészen május utolsó hetéig tart majd.

A többek között Varga Roland, Lovrencsics Gergő, Böde Dániel, Gera Zoltán, Priskin Tamás, Botka Endre, Batik Bence, Lovrencsics Balázs és Amadou Moutari szignójával ellátott mezre bárki lecsaphat, aki felhívja Molnár Zoltánnét a 06-70/935-0177-es telefonszámon, ír egy üzenetet az irenke.molnar19@gmail.com e-mail-címre, vagy megkeresi a Gyulai Amazonokat a legnépszerűbb közösségi oldalon.

 

További programok »

FEL