Október elsejétől egy kézben az összes Volán-járat

2019. október 1. 09:03 | behir.hu

Keddtől egyetlen állami társaság, a Volánbusz Zrt. látja el az ország területén a közúti helyközi személyszállítást.

A vállalatok összeolvadásáról Dávid Ilona beszélt a Magyar Nemzetnek. A közlekedési vállalat elnök-vezérigazgatójával készült interjú a lap hétfői számában jelent meg.

Dávid Ilona szerint az integráció alapvető célja a közúti közösségi közlekedés fejlesztése, az utasok magasabb színvonalú kiszolgálása. Emellett állami vállalatként fontos szempont a költséghatékonyabb, szervezettebb működés kialakítása. Mint mondta, az eddig a közlekedési központok működési területei elhatároltak voltak, a társaságok nem működtek együtt, nem segítettek egymás problémáinak megoldásában. A vezérigazgató szerint azzal, hogy országosan egyetlen társaság látja el a közszolgáltatási feladatokat, rugalmasabban és racionálisabban szervezhető meg a helyközi közlekedés, egyszerűbb a menetrendek összehangolása, amihez ráadásul nem hét, hanem csak egy adminisztrációs szervezet társul. Emellett kiemelt tervük, hogy a helyi közlekedésben, azaz a települések, városok személyszállítási feladataiban újra aktív szerepet kapjon a Volánbusz.

Jelezte, hogy az egyesülés nem befolyásolja sem a menetrendet, sem a tarifát, a járművek és az autóbusz-vezetők továbbra is ugyanazokon a viszonylatokon fognak közlekedni és ugyanazokon a megállóhelyeken fognak megállni. A jegy- és bérletvásárlás módja sem változik. Az elnök-vezérigazgató kiemelte, hogy az egyesülés után a Volánbusz 19 ezer fős nagyvállalattá válik. Arra a kérdésre, hogy mekkora a létszámhiány a sofőrök közt, azt mondta, hogy nagy különbségek vannak az egyes régiók között, de megtesznek mindent annak érdekében, hogy megtartsák a kollégákat, folyamatos a toborzás is.

"Megkezdtük a menetrendek összehangolását, először a Volánbusz és a DAKK Zrt. dél-alföldi menetrendjét optimalizáltuk. Ennek eredményeként ugyanahhoz a teljesítményhez most kevesebb autóbusz és autóbusz-vezető szükséges, csökkennek a működési költségek, de az utasokat ugyanúgy kiszolgáljuk, hiszen csak a régiók közti párhuzamos közlekedést számoltuk fel. A karbantartási színvonal javításával pedig emelkedik a rendelkezésre álló autóbuszaink száma, kisebb tartalékállomány szükséges, ami szintén költséghatékonysági szempont" – olvasható az interjúban.

Dávid Ilona kitért arra is, hogy 2018 novemberétől idáig 269 új jármű állt forgalomba országszerte. A közelmúltban 638 autóbusz beszerzését indították el, ami a teljes járműállomány tízszázalékos megújulását jelenti, megjegyezve, hogy a buszbeszerzések a jövőben is kiemelt helyen szerepelnek. 

További programok »

FEL