Egy kárpátaljai magyar fiatalnak gyűjtenek

2018. december 16. 11:20 | behir.hu

A Fidelitas idén novemberben negyedik alkalommal hirdette meg a „Fogjunk össze Kárpátaljáért!” elnevezésű országos akcióját. Az előző években – többek között a Békés megyei Fidelitas közreműködésével – több, mint 4 millió forintot gyűjtöttek a kárpátaljai oktatási körülmények javítására, valamint a nehéz sorsú árva és elhagyott gyermekek megsegítésére.

Idén másodjára Békéscsabán, a Békés megyei Fidelitasszal jótékonysági süteményvásárral igyekszik segíteni a kárpátaljaiakat – mondta a helyi akció szervezője, Kovács Gréta Tünde, a Fidelitas Békés Megyei Választmányának elnöke. Adománygyűjtés célja ezúttal egy kárpátaljai magyar fiatal, Jakab Gábor megsegítése.

További információk a linkre kattintva érhetőek el.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL