Alföldi Sára Kata nemrég tért haza a Szkopjéban zajló Európai Ifjúsági Olimpiáról, ahol az előkelő hatodik helyen végzett az 5000 méteres gyaloglás versenyszámában. A fiatal versenyző utánpótlás sportolóként több nyarat is a táborban töltött, így izgalmas feladat volt számára most vendéglátóként segíteni a résztvevőket.
– Gyerekként nagyon szerettem ide járni, kipróbálni a szakágakat. Most kicsit furcsa érzés, hogy nem résztvevőként vagyok itt, nagyon jó, hogy megmutathatom a gyerekeknek, hogy milyen kiváló sport is az atlétika – összegezte Alföldi Sára Kata.

A táborlakók minden nap a sportág más területére merészkedtek, emellett a szórakoztatásra is ügyeltek a szervezők. A fiatalokra élő csocsó és falmászás várt, de vízpisztoly csatát is vívtak, valamint a torna klubban is eltöltöttek egy-két vidám órát.
Balog István Zente már többszörös táborlakó, tavaly és tavaly előtt is részt vett a programon. A fiatal atléta családi szálon kötődik az atlétikához, így elkötelezett a futószámok mellett.
– Azért választottam ezt a tábort, mert nagyon szeretek futni. Kedvelem, mert apukámék is futók voltak és szeretném tovább vinni ezt a sportot. A táborban azt szerettem a legjobban, hogy nagyon sok program volt – árulta el Balog István Zente.

A fiatal sportolók pénteken egy különleges napot tartanak, egy délelőtti közös program után közösen nézik meg a klub országos pályaversenyét, amelyen több békéscsabai atléta is rajthoz áll.