Oláh Dénes dobóatléta a kettes csoportban kezdte el a súlylökő selejtezőt, ahol egészen 10,73 méterig jutott el, amely kevés volt a döntőbe jutásért. Balázs Bálint 100 méteren futam negyedikként, 11.77 másodpercet futva, új egyéni csúcsot ért el. A békéscsabai sprinter jó futás ellenére ő sem került a nyolcas döntőbe. Antal Máté 800 méteren állt rajthoz és kiváló egyéni csúccsal (2:12,64) a 21. helyet szerezte meg.
Szabó Bíborka a 100 méteres selejtezőben futamában második lett (12.78), de a döntőhöz ez most kevés volt. Az atléta 200 méteren is rajthoz állt, itt is futam másodikként 26.29-el döntőbe került és tovább javítva az időeredményén 26.13-as idővel a hatodik helyen zárta az országos viadalt. Alföldi Sára Kata 5000 méter gyaloglásban indult. A fiatal gyalogló rögtön a rajt után élre állt, majd körről körre növelte előnyét a riválisaival szemben. Fölényes győzelmet szerezve most már idén nemcsak fedett pályán, hanem szabadtéren magyar bajnoki címet szerzett. Mézes Virág 2000 méter akadályfutásban bátor kezdéssel beállt a második helyre, azt végig megtartva ezüstérmesként szakította át a célszalagot.
A magyar bajnoki megmérettetés egyben válogató is volt a jövő heti Brno városában tartott válogatott viadalra. A nemzeti csapatban két békéscsabai atléta is meghívást kapott, Mézes Virág 2000 méteres akadályfutásban, Alföldi Sára Kata pedig 5000 méteren gyaloglásban fogja erősíteni a magyar csapatot.
Eredmények: Alföldi Sára Kata 5000m gyaloglás 25:12,96 1. hely, Mézes Virág 2000m akadály 7:35,96 2. hely, Szabó Bíborka 200m 26.13 6. hely, Szabó Bíborka 100m 12.78 9. hely, Balázs Bálint 100m 11.77 18. hely, Oláh Dénes súlylökés 10,73m 21. hely, Antal Máté 800m 2:12,64 21. hely.
Forrás: Békéscsabai Atlétikai Club