Egy éve történt a veronai buszbaleset

2018. január 20. 08:08 | Szendi Rita
 Az egy évvel ezelőtti, tragikus veronai buszbaleset áldozataira emlékezett a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium, és a Vásáry Tamás Alapítvány.
 A megemlékezésen adták át a Szinyei-emlékérmeket, amelyeket idén posztumusz a balesetben elhunyt diákok és tanárok kaptak. Vigh György, az iskola egykori testnevelő tanára, aki ott ült a buszon és több diák életét megmentette, saját lányát és fiát azonban elvesztette a balesetben azt mondta: azóta is rémálmok gyötrik.

Ahogy a tanár fogalmazott: „nincs olyan éjszaka, hogy ne úgy feküdjek le aludni, hogy a buszon vagyok. Mindig próbálok másfelé indulni, hogy hátha akkor többet tudok tenni, többet tudok segíteni. De hát ezek mind csak ilyen álomvilágban lévő dolgok. Ami megtörtént, az már megtörtént. Nagyon szomorúak vagyunk, hogy így alakult a dolog. És a legborzasztóbb, hogy 17 kedves tanítványomat, barátomat és gyerekeimet veszítettem el.”

Mint ismert, 2017. január huszadikán tizenheten vesztették életüket, amikor a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait szállító busz a veronai autópályán eddig ismeretlen okból letért az útról, fékezés nélkül az autópálya szalagkorlátjának hajtott, majd egy autópályahíd pillérének csapódott, végül kigyulladt. A buszon összesen ötvenhatan utaztak, az iskola szokásos sítáborának részt vevői, a gimnázium tanárai, diákjai, egykori diákjai, az egyik tanár családtagjai, valamint két sofőr.

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

FEL