Durva kenyérdrágulás a láthatáron: komoly áremelés várható a pékségekben

2022. január 9. 10:45 | behir

Élelmiszer-áremelkedéssel indul a 2022-es év is. A malmok januárban 10-15 százalékkal fogják emelni a liszt árát, a pékek viszont nem tudják, milyen áremelésekre számíthatnak még az év során.

Ismét áremelésekre készülnek a pékek, pedig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint már 2021 novemberében is 433 forintba került átlagosan egy kiló fehér kenyérért az országban. Vagyis közel 40%-kal többet, mint két éve, még a járvány előtt – írta meg az RTL Híradó.

– Senki nem tudja, mi sem, hogy mennyivel fognak drágulni a termékek idén, de az biztos, hogy többször is árat kell emelnünk ahhoz, hogy fennmaradhassunk – nyilatkozta Harnyas Gábor, a győri Harnyas pékség ügyvezetője.

Lakatos Zoltán, a Gabonafeldolgozók Szövetségének tagozati elnöke elmondta, hogy egy tonna búza már 100 ezer forintba kerül, kétszer annyiba, mint tavaly ilyenkor. Magyarországon ugyan rekordmennyiséget arattak ebből a gabonából, ám az Európai Unióban volt, ahol kevesebb búza termett tavaly. Emiatt viszont megugrott a kereslet és kilőttek az árak. A szakember szerint tovább rontja a helyzetet, hogy sokat gyengült a forint. A malmok pedig itthon, forintban is annyit fizetnek az alapanyagért, mintha külföldön vásárolnák euróért.

Ha én a világpiaci árat nem tudom megfizetni a búzáért, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a termelő annak fogja eladni, aki többet fizet érte
– tette hozzá Lakatos Zoltán.

Mindez viszont azt jelenti, hogy a liszt ára várhatóan 10-15%-kal fog emelkedni. Pedig – részben a gyengülő forint miatt – már az elmúlt évben is több mint 20%-kal lett drágább a liszt, és erre jön majd rá az újabb emelés januárban. A forint gyengélkedését egyébként leginkább a déligyümölcsök árán lehet érezni, a tejiparban pedig a jellemzően külföldről behozott gyümölcsjoghurtok és csomagolóanyagok lettek drágábbak.

Forrás: agrarszektor.hu

További programok »

Gazdaság

Közel 58 millió forintot köteles visszafizetni a CIB Bank ügyfeleinek

Az MNB 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a CIB Bankra és kötelezte közel 58 millió forint jogtalanul felszámított díj visszatérítésére is ügyfelei számára. A bank megsértette a kamat, díj és egyéb költség vagy feltétel pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben való egyértelmű meghatározására vonatkozó jogszabályi rendelkezést, mivel hitelkártyáinál a hitelkereten felül további összeg lehívását engedélyezte, amely lehetőségről azonban nem tájékoztatta az ügyfeleket.
12:30
FEL