Dupla rangadó! Élőben közvetítjük a csabai női csapatok meccseit

2023. április 14. 13:40 | Kovács Dávid

A Békéscsabai Előre NKSE a Bajnokok Ligája-szereplő Ferencváros csapatát fogadja a női kézilabda NB I-ben szombat este, a Swietelsky-Békéscsaba pedig a Szent Benedek együttesét látja vendégül a női röplabda Extraliga elődöntőjének harmadik mérkőzésén. Mindkét találkozót élőben közvetítjük a 7.Tv-n és a behir.hu Youtube-csatornáján!

A csabai kézisek a válogatott vb-selejtezői miatt beiktatott kéthetes szünet után lépnek újra pályára egy nehéz sorozat zárásaként, hiszen a Győr és a Mosonmagyarórár után ezúttal a Bajnokok Ligája-negyeddöntős Ferencváros lesz az ellenfél a városi sportcsarnokban.

A zöld-fehérek két év után, 2021 áprilisa után érkezik újra a Viharsarokba, akkor 41-23-as fővárosi siker született. A találkozó esélyesei most is zöld-fehérek, de Papp Bálint gárdája azzal a céllal lép pályára, hogy megnehezítse ellenfele dolgát és készüljön a bajnoki hajrára, köztük az április 29-ei, Budaörs elleni rangadóra.

A szombaton 18 órakor kezdődő összecsapáson Kukely Anna először lép pályára Békéscsabán ellenfélként, aki tavaly nyáron igazolt a Fradihoz.

 

 

 

Már döntőbe is juthat a BRSE

 

A Swietelsky-Békéscsaba két drámai csatát már vívott a Szent Benedek Röplabda Akadémiával és nagyszombaton, hazai pályán, majd szerdán, idegenben is 3-2-re diadalmaskodott, így 2-0-s vezetést szerzett az elődöntős párharcban. Mindezt válogatott centere, a bokasérüléssel küzdő Pintér Andrea nélkül tette, így egy sikerre került az újabb bajnoki finálétól.

Tóth Gábor együttese egy újabb győzelemmel lezárhatja a csatát, de a balatonfürediek mindkét mérkőzésen megmutatták, hogy méltó ellenfelei az ötszörös bajnoknak, így az is előfordulhat, hogy ismét ötszettes mérkőzést vívnak a felek.

A találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik.

 

 

További programok »

FEL