Drogprevenciós előadás a Vízműben – Galériával

2021. szeptember 30. 13:19 | Csiffáry Zsuzsanna

A legális és az illegális szerek hatásairól Szilágyi Ilona rendőr százados, a Békéscsabai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának bűnmegelőzési előadója és a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálynak előadói, Sándor-Kerestély Réka, Mokán Fanni és Sinyiné Nagy Éva tartott előadást. A több programból álló eseménysorozat első drogprevenciós előadását kedden délelőtt tartották az intézményben.

A szakemberek játékos formában hívták fel a figyelmet a droghasználat és a dohányzás egészségkárosító hatásaira, veszélyeire. Az érdeklődő fiatalok több fontos fogalommal is megismerkedhettek, amelyek segíthetik őket, hogy eligazodjanak a jog és az egészség világában.

Szilágyi Ilona rendőr százados úgy fogalmazott, hogy rendhagyó módon adták át ezeket az ismereteket a gyerekeknek, kötetlen formában ismerkedhettek meg többek között a szerhasználat veszélyeivel, ugyanakkor a segítő szervezetekről is kaptak tájékoztatást.

Hangsúlyozta a használat következményeit, illetve hozzátette: fontos, hogy a diákok tudják, milyen segítő szervezetek vagy szervek vannak, amelyekhez súlyos probléma esetén fordulni lehet.

Az egészségügyi szakemberek egy dohányzóbaba segítségével mutatták be a fiataloknak, hogy mit tesz a dohányzás az emberi szervezettel, egyes szervekkel, majd a résztvevők megmérhették vérük szén-monoxid szintjét egy különleges eszköz segítségével, amely révén képet kaptak arról, hogy a testükben, légzőszerveikben milyen mértékű károkat okozott már a dohányzás.

Az esemény szervezője, dr. Kiss Emese pedagógus hozzátette, hogy az előadással szeretnék elérni, hogy a diákok minél tudatosabb életet éljenek. Az intézmény tavasszal a Vásárhelyi Napok részeként hasonló programmal készül a fiataloknak.

 

Galéria

További programok »

FEL