Droggal utazó nővel és kerékpártolvajjal szemben is intézkedtek a rendőrök

2021. április 13. 11:08 | behir.hu

Garázdaság Gyomaendrődön, kábítószer gyanúját keltő anyag egy vonaton utazó nőnél, és kerékpárlopás miatt történt rendőri intézkedés Mezőberényben.

Garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítható férfit állítottak elő a rendőrök hétfőn, 12 óra 30 perc körül Gyomaendrődön. A férfi először személygépkocsival túl közel ment haragosához, ráhúzta a kormányt a háza előtt álló férfira, majd elhajtott. Ekkor a gyalogos férfi is beült az autójába és elindult otthonról. Kis idő múlva újra találkozott az őt veszélyeztető ismerősével. Szembe jött vele, majd kiszállt a kocsijából és feszítővassal a kezében szidalmazta, fenyegette őt. A megfélemlített férfi tolatni kezdett, mire haragosa felé dobta a feszítővasat. Nem találta el, így személyi sérülés nem történt, az autó sem rongálódott meg. A Szarvasi Rendőrkapitányság a fenyegetőzőt őrizetbe vette – olvasható a rendőrség honlapján.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság vonatkísérő rendőrei ugyanezen a napon, kora délután egy Budapestre tartó vonatról Gyoma állomáson leszállítottak egy nőt, mert zavartan viselkedett és kábítószer gyanúját keltő anyagot találtak nála. A növényi törmeléket lefoglalták tőle és visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

Kerékpárlopással gyanúsítható férfit állítottak elő a rendőrök Mezőberényben. A 46 éves férfi a gyanú szerint két héttel korábban elvitte egy nő lezáratlan kerékpárját Mezőberényben, a Liget utcából, egy kerékpártárolóból. A rendőrök lefoglalták tőle a kerékpárt és visszaadják a tulajdonosának.

További programok »

Kék hírek

Egy pusztaföldvári férfi kutyái súlyosan megsebesítettek egy idős embert

A bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 21 éves büntetlen előéletű pusztaföldvári férfi ellen, akinek a kutyái súlyosan megsebesítettek egy idős férfit.
2024. július 7. 12:59
FEL