Drágább lesz idén a magyar cseresznye, a mennyisége is elmarad a megszokottól

2020. június 13. 07:54 | behir

Fogyasztói ára az átlagárhoz képest akár 20-30 százalékkal is magasabb lehet.

Dr. Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke által készített termésbecslési körkép alapján úgy tűnik, a jó évjáratok 15-16 ezer tonnás termésével szemben idén ennek mindössze harmadára lehet számítani. Ezért a cseresznye fogyasztói ára az átlagárhoz képest akár 20-30 százalékkal is magasabb lehet, írja a Fruitveb.

Az idén a virágzás ugyan korábban kezdődött az átlagosnál, de a márciusi és áprilisi fagyok, valamint a borús, hűvös májusi időjárás miatt jelenleg egy szűk hetes csúszásban van a szezon.

A fagyok következtében jelentős virág- és terméskárok keletkeztek. A megmaradt virágok termékenyülését, illetve a terméskezdemények kötődését a csapadékhiány is hátráltatta. Különösen nagy a terméskiesés a korán, június közepe előtt érő fajtáknál, a középidejű és kései, június végén, július elején érő fajták valamelyest kedvezőbb képet mutatnak.

Az utóbbi egy hétben érkező, és az előrejelzések alapján a következő egy hétben is várható folyamatos esőzések miatt azonban akár további mennyiségi és minőségi károkra lehet számítani, amivel tovább csökkentheti az egyébként is szűkös hazai kínálatot. A cseresznye az érés időszakában ugyanis kifejezetten érzékeny a csapadékra. Tartós vízborítás esetén a gyümölcs felreped, ami értékesíthetetlenné teszi a terméket.

A cseresznye magyarországi termőterülete az elmúlt évtizedben számottevően megnövekedett, az ezredforduló környéki 1 000 hektárról mára körülbelül 3 000 hektárra. Nagyobb termesztőkörzetek Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyékben találhatók.

A termés 80–90 százaléka általában belföldi piacra kerül, a fennmaradó hányad kerül exportra, döntően a szomszédos országokba. Az importált cseresznye mennyisége nem jelentős, csupán választékbővítő szerepe van és persze drágább is.

Az interneten talált friss adatok között csemegézve találtunk árakat a nagybani piacokon. A budapesti nagybanin 1500, a szolnokin és a debrecenin 1300, míg a miskolcin 700 forint kilónkénti maximális áron kínálják a gyümölcsöt – amire a viszonteladók természetesen ráteszik a hasznukat, így valóban egekbe szökhet a cseresznye ára.

 

Forrás: Sokszínű Vidék

 

Gazdaság

Herczeg Tamás: Minden élet és minden vállalkozás számít!

Még tavasszal indul a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program, amelynek alapvető célja a beruházások ösztönzése. Ezzel a Magyar Falu Program (MFP) kedvezményezetti köre tovább bővül, a falusi kisboltokat működtető vállalkozások mellett most már más profilú mikrovállalkozások is részesülhetnek a forrásokból.
2021. április 9. 14:12
FEL