Dr. Rónavölgyi Erzsébet háziorvos emlékére
Mezőkovácsháza Város lakosságát szolgáló, példaértékű gyógyító tevékenységéért, elismerésre méltó, elhivatott szakorvosi munkájáért.( Polgármesteri Elismerő Oklevél, 2013)
Már egy hete gyötrődök. S ma reggel mintha az utolsó szalmaszálat is elengedtem volna, ami Rónavölgyi doktornőhöz még a valóságban kötött: bevettem az utolsó szem tablettát is, amit még ő írt fel nekem a megfázásomra 2017. 01.18-án.
21-én reggel, amikor a szörnyű balesetről értesültem, még bíztam abban, hogy a hír nem igaz. Beindult a”forró drót”, s akkor még minden ismerősöm azzal áltatta magát, hogy tévedés lehet. Később megjelent a polgármester úr és a család közleménye, s el kellett hinnünk, hogy Dr. Rónavölgyi Erzsébet háziorvos közúti balesetben életét vesztette.
18-án Dr. Fritz Izabellát helyettesítette - büszkén mutatta unokája fényképét a mobiltelefonján, mesélt a fiáról, menyéről, s hogy mennyire örül, hogy Angliából hazatérve itthon alapítottak családot, s a közelében tudhatja őket. Kiegyensúlyozottnak, boldognak látszott, mert tudta, hogy márciustól új hivatásának, a természetgyógyászatnak élhet. Tervei, elképzelései már Békéscsabához kötődtek, de betegei, városunk lakói az ügyeleten továbbra is találkozhattak volna vele.
Az én családom minden tagja a betege volt-minden nyűgünkkel, problémánkkal hozzá fordultunk, mert tudtuk, hogy tőle segítséget kapunk- serdülő és kamasz korában a fiam járt hozzá a legtöbbször-szerintem csak igazolásért, de a doktornő mindig ellátta „orvosi tanácsokkal” és gyógyszerrel is. Mellettünk állt nagymamám rák elleni küzdelmének utolsó éveiben, s akkor is tőle kaptunk segítséget, amikor életvezetési gondjai miatt apát le kellett százalékolni. Emlékszem, csak beugrottam hozzá bevásárlás előtt megmutatni a lábamat, s 20 perc múlva már az üres garabollyal vitt a mentő mélyvénás trombózis gyanújával a sürgősségire…mert ilyen volt ő, ilyen alapos, elhivatott.
Az első pillanattól éreztem, hogy jó lenne valamit mondani, írni, valamit, ami méltó „Rónához”- mert legtöbben így hívtuk őt. Leültem, leírtam pár mondatot, s csakhamar rájöttem, többet képtelen vagyok.
21.-én délután, kollégája, Dr. Fritz Izabella oldalán olvastam a legmeghatóbb búcsúzást: „Megrendülten írom ezeket a szavakat. Nincs szó, nincs mondat mi kifejezné az érzést. Barátot, kollégát vesztettünk el, olyan embert, aki pótolhatatlan űrt hagy maga után. A fájdalomban azonban erőbe kapaszkodhatunk! Ismerhettük, szerethettük, tanulhattunk tőle! Sokan többé válhattunk tőle, bennünk él tovább tenni akarása, töretlen lendülete, mások tisztelete szeretete. Önzetlen volt, kollegiális és hivatástudó. ORVOS volt, ANYA és BARÁT. Csupa nagybetűvel. Hiányod itt sajog, s ha úgy érzem, nem bírom, fáradt vagyok türelmetlen, te ott leszel példának, hogy mit kell tennem. Nyugodj békében Erzsi.”
Hitetlenkedve nézzük, hogy már egy hete nincs közöttünk, de hiánya még egy cseppet sem enyhült. Az élet nem állt meg- de nekünk itt Mezőkovácsházán azóta a hajnal óta már semmi sem lesz ugyan olyan, mint régen. A rendelő, ahol pár nappal azelőtt még gyógyított, zarándokhellyé vált. A mécsesek minden éjjel égnek, a kegyelet virágai napról napra gyarapodnak, s azzal a tudattal élünk tovább, hogy ez a szörnyű lehetőség ott lapul a mi életünkben is minden percben, amíg csak élünk.
„2017. január 21- Tizenhat halottja van a magyar diákok veronai buszbalesetének, Hét balesetben heten haltak meg a hétvégén” – olvasom. S ha rájuk gondolok, s azokra, akik élnek, a szüleikre, gyermekeikre, testvéreikre, akik most „Dobogó szívvel, lélegezve halnak meg legbelül”, akkor nekem is megszakad a szívem, s ezerszer hálát adok azért, hogy szeretteimet átölelhetem, s azt gondolom, szombat hajnal óta mindenki így érez.
Bárcsak tudnám fájdalmaikat enyhíteni……nyugodjanak békében!
Örök hálával-Szűcs Judit
