Donald Trump évi egy dollárért elnökösködik

2016. november 17. 14:52 | Laczkó Viktória

Elnökké választása utáni első tévéinterjúját a CBS-nek adta Donald Trump. Elmondta, hogy jelképesen évi egy dollár fizetést fog felvenni. - írja a HVG. Az új amerikai elnök más fontosabb konkrétumokról nem beszélt. 

CBS 60 perc című, helyi idő szerint vasárnap este sugárzott műsorában Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnöke azt mondta: nem kéri az elnökségért járó fizetést, nem ezért vállalta a jelöltséget, és nem is tudja, hogy a hivatal mennyi pénzzel jár. Évi négyszázezer dollárral – közölte a riporter, mire Trump azzal replikázott: mivel muszáj valamennyi pénzt elfogadnia, évi egy dollárt fel fog venni - írják. 

Az egyórás interjúban a már ismertté vált részletek mellett, vagyis a Hillary és Bill Clintonnal folytatott telefonbeszélgetésén, illetve a bűncselekményeket elkövető illegális bevándorlók kitoloncolásán túl, Trump a konkrét politikai kérdésekről viszonylag keveset beszélt.

A szövetségi legfelsőbb bíróság új tagjának jelölésével kapcsolatban hangsúlyozta: ő maga ellenzi az abortuszt, és olyan főbírót kíván jelölni, aki szintén az életet támogatja, bár az abortusz kérdése az egyes szövetségi államok hatáskörébe tartozik. Hangsúlyozta azt is, hogy az általa jelölt főbíró támogatja majd az alkotmány második kiegészítésében rögzített szabad fegyverviselés- és vásárlás jogát.

Trump dicsérte legfőbb választási ellenfelét, Hillary Clintont, akit "nagyon okos" és "nagyon erős" nőnek nevezett, de amikor a riporter arról kérdezte, hogy vajon megbánt-e valamit abból, amit a kampányban Clintonról mondott, azt válaszolta: "nincs mit megbánnom, rút kampány volt, jobban szerettem volna, ha több szó esik benne a politikáról".

Arra a kérdésre, hogy a kampányban hangoztatott ígéretéhez híven megbíz-e majd egy speciális ügyészt Hillary Clinton ügyeinek kivizsgálására, azt válaszolta: még "megfontolja", de egyelőre inkább a munkahelyteremtésre, az egészségbiztosítás átalakítására és a bevándorlásra összpontosítja figyelmét. "Nem akarom bántani őt" – mondta Hillary Clintonról, sőt, tette hozzá: reméli, hogy a következő interjút ebben a műsorban vele közösen adhatja.

Ez volt az első televíziós interjú, amelyet Trump a megválasztása óta adott.

Saját győzelmét Trump annak tulajdonította, hogy az amerikaiak belefáradtak a Barack Obama elnöksége alatti, nyolcévi demokrata kormányzásba, abba, hogy nincs elég munkahely, és abba, hogy 6000 milliárd dollárt költött a kormányuk háborúkra a Közel-Keleten. Trump a riporter kérdésére nem akarta kifejteni, hogy neki és leendő kormányának milyen stratégiája lesz például az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzésére. "Ezt nem a televízió nyilvánossága előtt akarom elmondani" – közölte.

A megválasztott elnök biztosította a New York-i Trump-torony előtt és tucatnyi másik amerikai városban a megválasztása miatt tüntetőket, hogy a félelemre senkinek nincs oka, ezt már többször is hangsúlyozta, és ha ismernék őt, minden aggodalom szertefoszlana.

Trumphoz az interjú felénél csatlakozott először a felesége, Melania Trump, majd a gyermekei is. Melania Trump az interjúban arról beszélt: nem tart attól, hogy ne tudna megfelelni a first lady szerepének, az ezzel járó elvárásoknak. "Erős vagyok és magabiztos" – mondta magáról Donald Trump szlovén származású felesége.

FEL