Dodóék Kabán – kemény sparring edzés több mint 130 sportolóval

12:10 | Such Tamás

Hétvégén Kabán jártak sparringolni Dohányos András, alias Dodó tanítványai. A békéscsabai JALTE Dohányos Team ezúttal is egy igazán mozgalmas és kemény gyakorló küzdelmi edzésen vett részt, ahol több mint 130 sportoló gyűlt össze.

A nap folyamán összesen 25 menetben zajlottak a küzdelmek, páston és ringben egyaránt. A versenyzőknek lehetőségük nyílt arra, hogy más klubok sportolóival is összemérjék tudásukat, kipróbálják az edzéseken gyakorolt technikákat, és olyan tapasztalatokat szerezzenek, amelyek a későbbi versenyeken is sokat jelenthetnek.

 

 

A sparringok során nemcsak a technikai tudás, hanem az állóképesség, a koncentráció, a taktikai érzék és legfőképpen a küzdőszellem is fontos szerepet kapott. Minden menet újabb kihívást jelentett, és egyben lehetőséget arra, hogy a sportolók tovább fejlődjenek.

A Dohányos Team versenyzői ezúttal is becsülettel végigdolgozták az edzést. Jó volt látni, hogy mindenki a saját határait feszegetve, egymást segítve és motiválva állt bele a küzdelmekbe. Az ilyen alkalmak nemcsak fizikailag készítik fel a versenyzőket, hanem mentálisan is erősítik őket.

– Gratulálok minden tanítványomnak a kitartásához, szorgalmához és hozzáállásához! Büszke vagyok mindenkire, aki ezen a napon tatamira vagy ringbe lépett, és keményen végigcsinálta a rá váró meneteket – mondta Dohányos András.

 

Nagy Nándi – Forrás: Dohányos András

A csapat trénere hozzáfűzte, külön gratuláció Nagy Nándinak, aki elnyerte a Legharciasabb díjat! Megérdemelt elismerés a hozzáállásáért, küzdőszelleméért és azért a munkáért, amit beletett ebbe a napba.

– Megyünk tovább, dolgozunk tovább! Hajrá, Dohányos Team! – jelentette ki.

További programok »

FEL