Divat és vásárlás, ahogy a gyerekek látják és megrajzolják

2025. november 13. 16:26 | Fajó Attila

Divat és vásárlás, gyerekszemmel címmel nyílt gyermekrajz kiállítás Békéscsaba legnagyobb bevásárló- és szabadidős központjában csütörtök délután. A beérkezett több, mint 200 pályaművet szakmai zsűri értékelte és a legjobbakat külön elismerésben részesítette.

Az eseményt Tücsök Peti, vagyis Berényi Nagy Péter zenés gyermekműsora nyitotta meg, amely méltán nagy népszerűségnek örvendett, hiszen Peti bácsi bámulatos sebességgel és ügyességgel rajzolt fel különféle állatokat, amit a közönség nagy üdvrivalgással jutalmazott.

A rajzpályázaton résztvevők közül volt olyan, aki az alkotás szeretete miatt nevezett be a versenyre.

– Nagyon régóta szeretek rajzolni. Mindig azt rajzolom, amit éppen szeretnék és nekem ez nagy megkönnyebbülést okoz – mondta az egyik harmadikos leányzó, Kardos Szofi a Petőfi Utcai Általános Iskolából.

 

 

A beérkezett több, mint 200 pályaművet, amelyek nemcsak Békéscsabáról, de szerte a vármegyéből, sőt Hódmezővásárhelyről és még határontúlról is érkeztek, szakmai zsűri bírálta el, amely a rajzok készítőinek eredendő kreativitását értékelte a legjobban.

– Azt kerestük, hogy mely művek születtek belülről, felszabadult, saját alkotásból, nem pedig mástól másolva, hiszen fontos szempont volt az, hogy az alkotók személyes tapasztalásból rajzoljanak – emelte ki Lenkefi Réka zsűritag, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház díszlet- és jelmeztervezője.

Hrabovszki György, a bevásárlóközpont igazgatója elmondta: menetközben kissé módosítottak a pályázat kiírásán, így minden résztvevő kaphatott ajándékot és részesült tárgyi jutalomban, illetve a helyezetteknek, különdíjasoknak több százezer forint értékben osztottak ki vásárlási utalványt elismerésként szép munkáikért. A rajzokból a bevásárló központ folyosóin kiállítást is berendeztek a szervezők. 

 

Galéria

További programok »

FEL