Díszlövések a várvédő hősök tiszteletére

2019. június 14. 08:21 | behir.hu

A Gyulai Várban immár hagyomány, hogy az 1566-os ostrom kezdetének és végének évfordulóján díszlövésekkel és fegyverbemutatóval emlékeznek meg a várvédő hősökről. Kerecsényi László várkapitány derék legényei és leányai a tizenötszörös túlerő ellenére több mint két hónapig tartották az erődítményt, ami a mai Magyarország területén található várak esetében abszolút rekordnak tekinthető.

Július 2-án, az ostrom kezdetének évfordulóján a Maróti Hagyományőrző Egyesület képviselője 10-18 óra között minden egész órakor egy 16. századi stílusban készült replikát fog elsütni. Az igen erős hanghatást produkáló „fegyver” egy úgynevezett kanócos puska lesz, amit Szabó Árpád a gyilokjárón fog majd minden egész órakor megszólaltatni. Ez egy viszonylag rövid csővel rendelkező harcászati alkalmatosság pontos másolata, ami elsősorban a gyalogság számára készült.

Bár a leginkább jellemző, ostromkor használatos védelmi fegyver a szakállas puska volt, ezt a kisebb lőfegyvert is előszeretettel alkalmazták az 1560-as években, akár itt Gyulán is. Sorozatgyártás nem lévén, akkoriban a puskák is kézműves terméknek számítottak, gyakorlatilag nem volt két egyforma darab. A „lövések” közötti időben interaktív fegyverbemutató várja az érdeklődőket, Szabó Árpád hagyományőr a fegyverteremben mutatja be a legjellemzőbb puskákat.

A fegyverbemutatókon számos különlegességgel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A főbb, fejlődéstörténeti szempontból fontos típusok a kezdetektől, tehát a botpuskától egészen a hajdú-puskáig jelennek meg. Mivel nem eredeti darabokról, nem kiállítási tárgyakról van szó, ezért ezeket az eszközöket bárki kézbe veheti. Meg lehet tapasztalni, hogy egy-egy korabeli lőfegyvernek milyen súlya lehetett, milyen volt a fogása, mennyire volt könnyű vagy éppen nehéz a célzás.
A hagyományőr hangsúlyozta, gyulaiként igen nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy ilyen különleges módon is megemlékezhet az 1566-os események főszereplőiről, a hősökről, akik életüket áldozták azért, hogy megvédjék a várat és a várost a török-oszmán hódító hadaktól.

 

Forrás: Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL