Díjat adtak át, évet értékeltek – újévi fogadás Gyulán

2024. január 14. 10:40 | behir.hu

A gyulai önkormányzat 4 milliárd 400 millió forint összértékű közcélú beruházást valósított meg tavaly pályázati támogatásból, a Gyulai Várfürdő pedig 1 milliárd forintos fejlesztésbe kezdett állami forrásból – emlékeztetett Görgényi Ernő polgármester évértékelő beszédében szombaton a városháza dísztermében tartott új évi fogadáson. A városvezető jelezte: idén januárban három napra Békés vármegyébe érkezik Novák Katalin köztársasági elnök, és látogatása alatt Gyulán száll meg.

Görgényi Ernő köszöntőjében felidézte: a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború kitörése után, tavaly a Közel-Keleten robbant ki háború – írja a gyulaihirlap.hu. „Ha a világ bármely térsége lángra lobban, az bizony hatással lehet egy gyulai polgár mindennapi életére is” – mutatott rá, utalva a globalizált gazdasági rendszerre. Kiemelte: a nehézségek ellenére tavaly is folytatódott az önkormányzat városfejlesztési programja.

Felelevenítette: pályázati támogatás révén 1500 négyzetméteres, energiatakarékos, korszerű épületbe költözött a Gyulakonyha Nonprofit Kft. A korábbinál nagyobb kapacitású, 4500 adagos konyhában 61 munkavállaló gondoskodik a gyulai óvodások, iskolások, időskorúak élelmezéséről.

Az államtól visszakapott volt alispáni házban, ahol egykor Kossuth Lajos násznagya, Szombathelyi Antal alispán lakott, játszóházat alakított ki az önkormányzat pályázati forrásból. A műemléki épületben a tavaly júliusi nyitás óta eltelt fél évben 6500 látogató fordult meg, és 83 születésnapi, névnapi gyerekzsúrt rendeztek – sorolta a városvezető.

Szintén pályázati támogatásból újították fel az 1801-es városi tűzvész után épült Százéves (Reinhardt) cukrászdát – amely az ország második legrégebbi cukrászüzlete, egyben a Dél-Alföld legértékesebb emeletes polgárháza – és a mellette lévő Ladics-házat, az ország egyetlen olyan 19. századi polgárházát, amelynek teljes eredeti berendezése megmaradt, és múzeumként látogatható. „Ezzel a beruházással a következő száz évre biztosítottuk a két értékes épület fennmaradását” – fejtette ki a polgármester, emlékeztetve, hogy a pályázat keretében kerékpárút is épült a Nagyváradi úton.

A több mint 220 éves „Máriás” ház a gyulai német nemzetiségi önkormányzattal összefogva, a kormány támogatásával újult meg tavaly. A németvárosi műemlék egyedüli lakóházként maradt meg az 1801 évi tűzvész során, ennek örömére és hálából helyezték el a tulajdonosok a homlokzaton Szűz Mária szobrát – ismertette a városvezető, majd jelezte: idén ünnepeljük, hogy 300 éve, 1724-ben érkeztek az első német családok Gyulára.

 

Görgényi Ernő polgármester mondott köszöntőt az újévi fogadáson  (Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő)

Görgényi Ernő polgármester mondott köszöntőt az újévi fogadáson (Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő)

 

Görgényi Ernő arra is kitért, hogy a tavalyi volt az első teljes termelési éve a gyulai Airbus-gyárnak, amely máris a város legnagyobb adófizetőinek egyikévé vált. „A munkavállalók gyulaiak és környékbeliek, akiknek száma folyamatosan emelkedik, már meghaladta a 150-et, ezzel máris a város legnagyobb munkáltatói közé tartozik a cég” – húzta alá. Hozzáfűzte: 2023. november 29-től, miután beindult a termelés a francia Satys Group fürdővárosi üzemében is, száz százalékban Gyulán készült alkatrészeket építenek be az Airbus helikoptereibe. Elmondta: a francia vállalat 17 millió eurót, nagyjából 6,5 milliárd forintot invesztált a gyulai felületkezelő üzembe, amely, mint fogalmazott, korszerű és biztonságos technológiát használ. Kiemelte: „az Airbus és a Satys gyulai invesztíciója tavaly Európa legnagyobb légiipari beruházása volt a hírek szerint”.

Nyomatékosította: a gyulai ipar további fejlődése érdekében pályázati támogatásból közműrendszert építettek ki, és utat létesítettek a Rosu utcában. Jelezte: a déli iparterület bővítésének tervezése jelenleg is zajlik.

Arról is szót ejtett, hogy a Gyulahús Kft. annak ellenére is növelni tudta tavaly az eladott termékmennyiséget és az árbevételt, hogy többszörösére emelkedtek az energiaköltségek, drágult az alapanyag, és romlott számos gazdasági körülmény. A tavalyi nyereséget azonban így is „megette” az energiaválság, de az idei év talán a húsiparnak is jobb lesz – mondta.

A polgármester arról is beszélt, hogy tavaly is több gyulai részesült elismerésben. Vincze Gábor dékán a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, Áchim Erzsébet orgona- és zongoraművész Magyar Arany Érdemkeresztet, Jancsurák József, a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese Apáczai Csere János-díjat, Párducz László osztályvezető főorvos Békés Vármegyéért kitüntetést vehetett át. A Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola nevelőtestülete miniszteri elismerésben részesült, Onofer Esztert, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. marketingmenedzserét beválasztották a turisztikai szakma tíz legígéretesebb fiatal szakembere közé, Kempf Zozó és Nagy Benedek pedig bekerült a magyar Forbes rangsorában a húsz legértékesebb magyar influenszer közé. Hozzáfűzte: Bagdi Árpád Gyulát, a Gyulai Törvényszék elnökét beválasztották az Országos Bírói Tanácsba.

A városvezető aláhúzta: tavaly 600 ezer vendégéjszakát töltöttek el Gyulán, többet, mint a pandémia előtti csúcsévben, 2019-ben. 2024 kapcsán a polgármester úgy fogalmazott: a gyulai turizmus „reményt keltő új év elé néz”. Arról is szót ejtett, hogy az önkormányzati tulajdonú Gyulai Várfürdő az elmúlt, nehéz években is eredményesen gazdálkodott; nemcsak állami támogatásból, hanem saját erőből is jelentős fejlesztéseket valósított meg. Megemlítette: tavasszal befejeződik a fürdő új beruházása is.

Kiemelte: Gyula város első alkalommal lesz díszvendég Békés vármegyével közösen az Utazás kiállításon; a Hungexpo által biztosított nagy értékű médiacsomag keretében népszerűsíthetik a település turisztikai értékeit. Emlékeztetett: 1993 és 2009 után idén harmadszorra rendezik meg a fürdővárosban a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúrát, mintegy négyezer tűzoltó érkezik majd Gyulára Európa különböző országaiból. Arról is említést tett, hogy a település az elsők között kapta meg a Magyarország Kincsei gyógyhelyvédjegyet.

Novák Katalin januári látogatása kapcsán felelevenítette: I. Ferenc király kétnapos látogatást tett Gyulán 1807-ben, Ferenc József és Sissi pedig 1857-ben szállt meg a városban, az Almásy-kastélyban. Azóta államfő nem érkezett városunkba többnapos látogatásra – tette hozzá.

Görgényi Ernő beszéde végén jelezte: idén kilencedik alkalommal tartanak Magyarországon általános önkormányzati választást. „Én és a csapatom készen állunk a megmérettetésre, és készen állunk arra is, hogy ha a gyulai választók többsége negyedjére is bizalmat szavaz nekünk, tovább folytatjuk a gyulai polgárokat szolgáló önkormányzati munkánkat” – fogalmazott.

 

Átadták a Pro Mecenatura Urbis Gyula díjat

 

Az elismerést azok a természetes vagy jogi személyek kaphatják meg, akik a város fejlődése érdekében magánvagyonukból, társasági részesedésükből vagy társaságuk, szervezetük vagyonából jelentős mértékben támogatják Gyula városát, illetve bármely olyan szervezetet, amely a településhez kapcsolódó közfeladat ellátásában részt vállal.

A gyulai képviselő-testület a díjat 2024-ben a CZ Mérnöki Kft.-nek ítélte oda Gyula város sporttevékenységének és egészségügyi, civil kezdeményezéseinek támogatásáért, a sportutánpótlás-bázis fejlesztésében vállalt elévülhetetlen szerepéért. A díjat a polgármester adta át.

A méltatásban kiemelték: Csipai Zoltán ügyvezető hosszú évek óta a sport és az egészségügy elkötelezett támogatója, mecénási tevékenységével – a GYSE fiú kézilabda-szakosztálya, a Termál FC megye I.-es futballcsapata, a városi küzdősport-egyesületek és a Gyulasport Nonprofit Kft. támogatásával – jelentős mértékben járul hozzá a város sportegyesületeinek fejlődéséhez. A Gyulasport felnőtt női NB II.-es csapatának három éve névadó szponzora. Figyelme nemcsak a sport területén működő civil szervezetekre terjed ki, hanem egyéb, a társadalom számára fontos tevékenységet végző szervezetekre is, támogatója például a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak is. Az ügyvezető hitvallása szerint a legnagyobb sikereket akkor tudjuk elérni, amikor képessé válunk arra, hogy másokon segítsünk – hangzott el a laudációban.

Csipai Zoltán kifejtette: fontosnak tartja a gyulai sportélet, az utánpótlás-nevelés, az egészségügy támogatását. „Tettem ezt eddig is, és teszem ezt ezután is” – fogalmazott.

Az elismerés átadása után Heincz Gábor Biga adott koncertet, majd pezsgős koccintás zárta a fogadást.

 

További programok »

FEL