Diákuralom a Keményben

2023. április 22. 08:22 | Such Tamás

Diáknap zajlott pénteken a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum (Kemény) szinte az összes helységében, udvarán, pincéjén, padlásán.

Noha az első három órát még megtartották, de aki leleményes volt, az kreatívkodva simán elbliccelhette az oktatást. Például gofrit sütött, vagy egy kis fotósstúdiót ácsolt a folyosón, esetleg a főzőversenyhez készítette elő a terepet az udvaron, illetve egyszerűen csak szép volt. Mindenesetre óriási nyüzsgés volt a suli összes négyzetcentiméterén és még azon is túl. (A részletes programot lásd az írás végén!)

 

(Szigorú felügyelete mellett készül a gofri. A fakanál mögött: Malatyinszki Péter – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

(Szigorú felügyelet mellett készül a gofri. A fakanál mögött: Malatyinszki Péter – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

 

– Nagy boldogság számunkra, hogy a mai napot nem a felnőttek, hanem a diákok vették a kezükbe. A programfolyam egyik szervezője a következő Csabai Garabonciás Napok Kemény polgármester-jelöltje és a köré gyűlő szuperaktív kampánystáb – mondta gofrisütés közben Malatyinszki Péter, az iskola igazgatója.

 

Elekes Kristóf – Fotó: behir.hu/Such Tamás

(Elekes Kristóf – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

 

Elekes Kristóftól, a Proact stáb első emberétől megtudtam, a Kemény évek óta nem vett részt az év legnagyobb diákrendezvényén, azaz a Garán. Mindamellett tavaly lehetősége adódott arra, hogy betekinthessen a többi stáb életébe és nagyon megtetszett neki az a nullhuszonnégyes sziszifuszi munka, ami a kulisszák mögött zajlott. Van mit pótolniuk, fűzte hozzá.

***

 

Galéria

 

A gofri sütés mellett krumplipaprikás- és lecsó-főzőversenyt is rendeztek, amelyen naná, hogy nemcsak a diákok, hanem a tanárok, az oktatók is megfogták a fakanál végét. Az udvaron a szakmák is megjelentek: autók, motorok, jövőbeli egzisztenciák.

És íme, a színes program:

 

További programok »

FEL