Diákfórum a gyermekjogokért

2019. november 21. 09:17 | D. Nagy Bence

Első alkalommal rendezték meg a Békéscsabai Diákönkormányzati Fórumot a Csabagyöngyében. Az eseményen tanulók és tanárok dolgoztak együtt a diákokat érintő problémák megoldásán.

A fórum nem véletlenül november 20-án zajlott, az ENSZ 1989-es rendeletében ezt a napot jelölti ki a Gyermeki Jogok Világnapjává. A rendezvényen békéscsabai középiskolai és kollégiumi diákönkormányzatok tagjai vettek részt, akik mellett segítő tanárok és ifjúsági szakemberek is jelen voltak. Kovács Ákos, a Békéscsabai Diákönkormányzat elnöke elmondta, a fórummal a város diákönkormányzatainak erősebb összekapcsolódását célozták.

A rendezvényen a tanulók és tanárok csapatmunkák során vitatták meg az érdekérvényesítés és a felelősségvállalás fontosságát. A gyermek- és diákjogokról Zsótér Mária ifjúsági szakértő elmondta, hogy a diákönkormányzatok szervezeti és működési szabályzatai, valamint az iskolai házirendek kizárólag a gyermekeket érintő jogszabályok függvényében alakíthatók. Zsótér Mária kiemelte, az elmúlt évtizedekben jelentősen szűkült a diákönkormányzatok mozgástere. A diákok és az őket támogató szervezetek elsődleges célja az, hogy ilyen keretek között is megtalálják az érdekérvényesítést segítő forrásokat.

További programok »

Oktatás

KIM: Ismét lehet pályázni a Kincses Kultúróvoda címre

Nyolcadik alkalommal hirdeti meg a Kincses Kultúróvoda pályázatot a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM), hogy erősítse az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködését, valamint elismerje az óvodai és kulturális területen meglévő értékeket.
2024. július 4. 18:18
FEL