Diafilmeket vetítettek a Békés Megyei Könyvtárban

2023. augusztus 15. 17:00 | behir.hu

A Békés Megyei Könyvtárban a nyár folyamán különböző tematikájú programokkal várják az érdeklődőket. Ezen a héten diafilmvetítéssel készültek a kisiskolások és óvodások szórakoztatására.

Kedd délelőtt diafilmvetítésre várták az érdeklődőket a Békés Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára melletti Gametérben. Juhász Zoltán a kulturális intézmény igazgatója elmondta: a program célja, hogy megismertessék a gyerekkekel a szórakozás egyik korábbi formáját. Hozzátette: ez az a műfaj, amellyel a gyerekek manapság már nem találkoznak a hétköznapokban, így egy új élménnyel gazdagodhattak.

Oláhné Medovarszky Judit már gyermekkora óta rendszeresen jár a könyvtárba, ezúttal unokájával érkezett, hogy együtt nézhessék meg a filmeket. A vetítés után a gyermekkönyvtárba is ellátogattak.

– Azért jöttünk el a programra, mert szeretném, hogy az unokám megismerkedjen a könyvtárral, illetve a diafilmekkel – fogalmazott a nagymama. 

A délelőttre nyolc, a nyári évszakhoz kapcsolódó történetet választottak a szervezők, köztük volt például Harcsabajusz kapitány és az Aranypálca című mese is. 

Galéria

További programok »

Békéscsaba

Digitalizálódnak a szakmák és ezzel jól járhat a társadalom

Hogyan alakítja át a digitalizáció a tudományok és a szakmák jövőjét? – ezen elmélkedtek „A technológia lehetőségei - az EMBER az új világban” című konferencián, amely a közigazgatás, a gazdaság, az oktatás, a biológia, az orvostudomány és a jogtudomány szaktekintélyeit szólaltatta meg. Az alkalmon különböző tudományágak és intézmények szakértői egy platformon vázolták jövőképüket a technológiai fejlődés perspektívájában, a békéscsabai Gál Ferenc Egyetem előadótermében.
17:35
FEL