Déli matinék a zeneiskolában

13:53 | Such Tamás

Már javában tart a 16. Nyárvégi Hangkavalkád Fesztivál a Békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola Bartók termében. A hangversenyek Gulyás Márta és Luis Fernando Pérez nemzetközi zongora- és kamarazene mesterkurzusához kapcsolódnak. A kurzus esszenciális része, hogy minden délben, a Déli matinén a hallgatók egy-egy darabot mutatnak be. Mi a szombatira látogattunk el.

Az augusztus 21. és 30. között tartó több napos programon spanyol, grúz, török és természetesen magyar középiskolások, egyetemi hallgatók és tanárok részvételével zajlik; a korhatár 16-41 év között húzódik meg. Péntek este Luis Fernando Pérez a 19-20. századi spanyol szerzők – Mompou, Granados, Albéniz – műveit szólaltatta meg.

 

Gulyás Márta mesél – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

A szombati matiné előtt épp Gulyás Márta órájának végére értünk oda. A zongoraművész számos apró, technikai trükkel látta el ad hoc hallgatóját; valóságos anatómiai leckét adott. Többek között elárulta, hogy miképp kell a két ujjperces hüvelykujjal úgy billenteni, hogy pótolja a többi, három ujjperces ujjak hiányosságát.

A fesztivál hasznosságáról elmondta, általában a tanár ugyanúgy hozzászokik a növendékei úgymond butaságaihoz, mint a sajátjához, és nem mindig veszi észre azokat. Ő is a saját növendékeit állandóan más és más tanárhoz küldi; és tisztában van vele, hogyha jó zenészekhez kerülnek, akkor ők más szavakkal, más irányba terelgetik, ezzel új perspektívát nyitnak számukra.

– Már 45 éve tanítok, de még mindig nagyon érdekel és nagyon szívesen csinálom, és mindig tanulunk egymástól – folytatta. – Most is találkoztam olyan 16-17 éves hallgatókkal, hogy csak nézek, kvázi látszik, hogy lesz belőlük valaki. Általában fogalmam sincs, hogy egy órának mi lesz a fő tematikája: az összhangzattan, a pszichológia vagy netán az anatómia elemzése.

 

Galéria

 

Továbbá kiemelte dr. Császár Zsuzsának, az SZTE BBMK zongora tanszékének főiskolai docensének és Kovács Juditnak, a Bartók Béla zeneiskola tanszékvezetőjének a fesztivállal kapcsolatban az elengedhetetlen szerepét, akik szerelemből szervezik ezt a nagyon hasznos 10 napos programot.

***

A fesztivál további programjai:

– augusztus 24. és 28. között, minden nap 12 órakor a mesterkurzus fiatal művészei ún. a Déli matiné keretében lépnek fel

– augusztus 26-án 19 órára Gulyás Márta és dr. Császár Zsuzanna négykezes- és kétzongorás estjére várjáka az érdeklődőket

– végül a fesztivál augusztus 29-én 17 órakor és 18 óra 30-kor a mesterkurzus fiatal művészeinek gálahangversenyével zárul

A hangversenyekre a belépés díjtalan.

 

További programok »

FEL