De hova tűnt az Eb-svung? – egy csabai ex-focista válaszol

2021. szeptember 6. 15:17 | Such Tamás

Öt éve, a 2016-os, illetve a mostani, a 2020-as Eb-n is nagy elánnal küzdött a hazai fociválogatott. Majd a megatorna után jó két hónappal abszolút leeresztettek, mint egy megye II-es foltos labda, amelyik egész nyáron a szertár sötét zugában pihegett.

Így történt 2016. szeptember 6-án (napra pontosan öt éve), a Feröer-szigetek elleni 0-0-ás összecsapáson, amelyen majd’ elaludt a játékos, a spori és a tévénéző is. Mintha nem is az a csapat játszott volna, amelyik még a nyáron 2-0-ra megverte az osztrákokat, Izlanddal 1-1-re és a portugálokkal pedig 3-3-ra ikszelt. No jó, néhány nap múlva azért egy jó nagy 4-0-s zakót húztak ránk a belgák.

És így történt ezen a nyáron is. Focistáink idén is három nyuszit kaptak a portugáloktól, amit egy lesgóllal viszonoztak – illetve az volt az első és egyben érvénytelen találat a derbin. Azt követően a franciákkal 1-1-et és a németekkel 2-2-t pengettek.

A csütörtöki 4-0-s angolok elleni és a tegnapi 1-0-s albániai kudarc után egy neve elhallgatását kérő békéscsabai ex-focista válaszol a Hova tűnt az Eb-svung? kérdésemre.

„Az idei Eb első meccseit a portugálok és a franciák nem vették komolyan – mondja. – A németek pedig konkrétan cirkuszt dobtak a magyaroknak, mondhatni lefeküdtek nekünk, hogy érezzük jól magunkat, ha már Európa-bajnokságot rendezünk.”

Hozzáteszi, az angolok múlt csütörtökön nyerni jöttek és a helyükre tették a hazai válogatottat. Ráadásul az albánok eddig még sosem rúgtak gólt nekünk, most meg…

„De vajon hogy várjuk el, hogy erősek legyünk, ha alig van magyar játékos az NB I-ben?” – kérdezi.

 

További programok »

FEL