Csúszdát cseréltek a város egyik legforgalmasabb játszóterén

2025. július 18. 18:17 | Bere Mátyás

Munkálatok zajlanak a város egyik legnépszerűbb játszóterén, ugyanis csúszda-elemeket cserélnek az egyik legnagyobb attrakción. A rengeteg játék között minden nap családok játszanak, a gyermekek pedig élettel töltik meg a Széchenyi ligetet.

A csúszdáknál használatból eredő amortizációról van szó és ezek javítása nem lehetséges, így elemek, illetve teljes csúszdacserére van szükség. A probléma csak nagyon kis részét érinti a közkedvelt játszótérnek.

– A területen számos egyedi elem idézi meg Munkácsy Mihály szellemiségét, így ecsetek, keretek és paletta is visszaköszön a játékok között. A gyerekek és a szülők visszajelzése is azt igazolja, hogy ez a játszótér a legkedveltebbek közt van, ahol jelenleg egy csúszdát részlegesen javítanak, a másikat teljesen lecserélik. A folyamatot az nehezíti, hogy a részeket külföldről kell beszerezni. Igyekszünk minél hamarabb befejezni a munkálatokat, hiszen rendkívül kedvelt elemről van szó – mondta Varga Tamás alpolgármester.

 

 

Az alpolgármester kiemelte, hogy a játszótér egyik részén található két kivágott fatörzs, ahová művész méhek költöztek. Varga Tamás elmondta, hogy ezek az állatok nem veszélyesek, nem vadak, az élettér viszont kiemelten fontos számukra.

– Országos szaklapban említették pozitív példaként azt, hogy Békéscsabán meg tudjuk teremteni az életterét ennek a különleges méhfajtáknak – hangsúlyozta az alpolgármester, majd elmondta, hogy kézbe fogni azért nem kell a művészméheket, de megijedni sem érdemes tőlük.

Hírportálunk meg is kérdezett egy-két családot a játszótéren, mindannyian elmondták, hogy nagyon szeretik ezt a játszóteret és természetesen várják, hogy kész legyen a csúszda. Többen viszont hozzátették, annyira sok játék van, hogy így is felhőtlen az időtöltés. Az egyik kissrác pedig stábunk operatőrénél kiszúrta a kamerát, amit Petró Zsolt be is mutatott neki. Készülőben az utánpótlás!

 

Galéria

További programok »

FEL