Csökkenhet a gyógyászati segédeszközök áfája

2018. január 26. 14:46 | behir.hu

Esély van arra, hogy a gyógyászati segédeszközök áfája is 5 százalékra csökkenjen - értesült pénteki számában a Magyar Idők.

 A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és partnerszervezetei egyeztetést kezdeményeztek a témában, és ezen több kormányzati szereplő is részt vett. A kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy a gyógyszerekhez hasonlóan a támogatott segédeszközök áfája is 5 százalék legyen a jelenlegi 27 százalék helyett.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke a lap megkeresésére azt mondta: ahhoz, hogy már 2019-től mérsékeljék a forgalmi adót, már a jövő évi költségvetési tervezés előtt, vagyis néhány hónapon belül meg kell születnie a megegyezésnek.

Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke arra mutatott rá, hogy összességében a költségvetési bevételeket egy ilyen szintű áfacsökkenés jóval kisebb mértékben érinti, mint egy-egy élelmiszer esetében, amire ugyanakkor az elmúlt időszakban többször is volt példa.

Magyarországon több mint egymillió ember használ valamilyen gyógyászati segédeszközt, például kerekesszéket, hallókészüléket, gyógycipőt – emlékeztetett a Magyar Idők. Az érintettek többsége alacsony jövedelmű nyugdíjas vagy fogyatékossággal élő ember, akik a jövedelmük jelentős részét egészségügyi kiadásokra, így a gyógyeszközök megvásárlására fordítják.

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL