Családias hangulat a torna megyei diákolimpia döntőjén

2021. december 9. 19:40 | Such Tamás

Békéscsaba legautentikusabb helyszínén, azaz a Rácz Lukács Tornacsarnokban zajlott csütörtök délelőtt a tornasport megyei diákolimpia döntője. Ezúttal az általános iskola felsősei (3-4. korcsoport), illetve a középiskolások (5-6. korcsoport) mutatták be a szebbnél szebb gyakorlataikat.

– Idestova 20 éve kezdtük el Lukács Józsi bácsival a diákolimpiát. Majd az egészet „szőröstül-bőröstül” megörököltem – meséli Zsilinzski Tünde, az 1982-es ankarai ifjúsági Eb aranyérmese (gerenda), a program koordinátora. – Sajnos, mint mindenbe, a tornába is beleszólt a pandémia, ettől függetlenül örülök, hogy idén, egy év kihagyás után újra meg tudjuk rendezni.

Elmondása szerint ismét népszerű a gyerekek körében a torna. Ugyanis eddig a megyei döntőt egy nap alatt könnyedén lezongorázták, az utóbbi években azonban, a nagy létszámnak köszönhetően két naposra bővült verseny. (Szerdán Gyomaendrőd adott otthont az általános alsós évfolyamok megmérettetéseinek.)

 

Torna megyei diákolimpia döntő – behir.hu/Such Tamás

Zsilinszki Tünde – első pozícióban – megnyitja a versenyt – behir.hu/Such Tamás

 

Kérdésemre, miszerint Békés büszkélkedhet-e országos eredményekkel?, elmondja, két volt tornásza, Romvári Flóri és Kindli Kitti – akik jelenleg Szent-Györgyi tanítványai – a döntőig is eljutottak már. Megjegyzi, ha valaki korábban versenytornász volt, akkor két évig nem kap versenyengedélyt, és azt követően csak ezen a versenyen, azaz a diákolimpia torna „B” kategóriában indulhat.

 – Továbbá örömmel tölt el az is – folytatja –, hogy volt tanítványaim, versenyzőim, csapattársaim, valamint pedagógusaim szinte az első szóra eljöttek pontozni, vagy elhozták a csapataikat.

A nagycsalád tagjai: Balázs Beatrix, Oláh-Valjon Ágnes – korábbi válogatott tornászok –, Hajtman Erika (Tünde edzőtársa), Gergely Orsi Gyomáról, Lészkó-Kurucz Erika Mezőberényből, Maczák Adri, a Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumból hoztak csapatokat. Valamint az ex-kézilabdás Bacsa Edina, aki a gyulai 5. számú, azaz a Lila iskolából többnyire kézis lányokat indított.

 

Torna megyei diákolimpia döntő – behir.hu/Such Tamás

A gyulai csapat (Bacsa Edina vezetésével) – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

A versenyen többek között, a „nehéztüzérség” jegyében Lukács Józsefné Kati néni és a húga, Such Sándorné Ildikó néni képviseltette magát. Kati néni 80 esztendősen még most is heti öt alkalommal tart gerinctornát.

– A 80 csak egy szám – vallja.

 

Such Sándorné Rácz Ildikó és Lukács Józsefné Rácz Katalin – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Such Sándorné Rácz Ildikó és Lukács Józsefné Rácz Katalin – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Eredmények:

3-4. korcsoport (általános felsősök):

  1. Kis Bálint Általános Iskola (Gyomaendrőd) 81,65 pont
  2. Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium (Gyomaendrőd) 75,40 pont
  3. 5. Számú Általános Iskola „A” (Gyula) 73,25 pont
  4. 5. Számú Általános Iskola „B” (Gyula) 71,55 pont

 

Torna megyei diákolimpia döntő – behir.hu/Such Tamás

A gyomaendrődiek csapata (Gergely Orsi edzővel) – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Egyéni:

  1. Csipai Csenge – Kis Bálint Általános Iskola (Gyomaendrőd) 27,85 pont
  2. Pataky Zoé – Kis Bálint Általános Iskola (Gyomaendrőd) 27,25 pont
  3. Gubucz Kata – Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola (Gyomaendrőd) 26, 65 pont
  4. Izsó Zorka – Kis Bálint Általános Iskola (Gyomaendrőd) 26,25 pont
  5. Tóth Kamilla – Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium (Gyomaendrőd) 25,4 pont
  6. Fábián Flóra – Kis Bálint Általános Iskola (Gyomaendrőd) 25,3 pont

 

Galéria

 

5-6. korcsoport (szakközépiskolások):

  1. BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium (Békéscsaba) 84,85 pont
  2. Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium (Békéscsaba) 82.85 pont

Egyéni:

  1. Romvári Flóra – BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium (Békéscsaba) 28, 70 pont
  2. Kindli Kitti – BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium (Békéscsaba) 28,4 pont
  3. Marton Virág – Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium (Békéscsaba) 27,85 pont
  4. Szigeti Laura – BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium (Békéscsaba) 27,75 pont
  5. Schmidt Regina – Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium (Békéscsaba) 27,35 pont
  6. Szunyog Hanna – Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium (Békéscsaba) 27,35 pont

Torna megyei diákolimpia döntő – behir.hu/Such Tamás

További programok »

Gyula

FEL