Rendhagyó előadás a névadó vitézről a Magyar Honvédségnél

16:25 | Bere Mátyás

Különleges csapattörténeti napnak adott otthont április 7-én a békéscsabai A-B Expo területe. A Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalja névadójuk kései leszármazottját látta vendégül, aki nemcsak a családi emlékezetet, hanem tudományos kutatásait is megosztotta a hallgatósággal.

A békéscsabai katonai hagyományok és a modern területvédelem találkozik azon a rendezvényen, ahol Varga Tamás, a Kodolányi János Egyetem történelem szakos hallgatója – egyben vitéz Fekete Imre dédunokaöccse – tartott előadást. A fiatal kutató már bizonyította elhivatottságát: 2025 decemberében az intézményi Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) második helyezést ért el az ősének I. világháborús tetteit feldolgozó munkájával.

 

 

Varga Tamás munkáját  Prof. Dr. Csikány Tamás Péter ny. dandártábornok segítette konzulensként. Az előadás során a hallgatók megismerhették vitéz Fekete Imre katonai életpályáját, de a fókusz nemcsak az egyéni sorson, hanem a legendás 101-es gyalogezred történetén és legjelentősebb harci tevékenységein volt.

A program a házigazda alakulat bemutatkozásával kezdődött, ahol az előadó közelebbről is megismerhette a nevét viselő zászlóalj mindennapjait, majd 11 órától volt a szakmai előadás.

– A hagyományok ápolása kiemelten fontos mind a zászlóalj, mind a Magyar Honvédség egésze számára. Sajnos nagyon keveset tudunk vitéz Fekete Imre életútjáról – fogalmazott Pap Péter Endre őrnagy, a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred Vitéz Fekete Imre 101. Területvédelmi Zászlóalj mb. zászlóaljparancsnoka. Az őrnagy kiemelte, öröm volt számukra, mikor megkereste őket az előadó. Hozzátette: reméli, hogy sokan erőt merítenek vitéz Fekete Imre életéből, a katonai hitvallásukban és a mindennapokban.

– Sikerült feltárni egy olyan történelmi összefüggést, ami eddig a császári és királyi 101. gyalogezred emlékalbumában úgy szerepelt, mint egy névtelen katona által véghezvitt hőstett, melynek következtében sikerült meggátolni azt, hogy összeomoljon a front Gallíciában. Dokumentumokkal sikerült alátámasztani, hogy ez Fekete Imre érdeme volt – emelte ki Varga Tamás előadó, a névadó leszármazottja, aki már több mint 15 éve kutatja felmenőjét. Hozzátette: példaképként állhat mindenki előtt Vitéz Fekete Imre tettrekészsége.

A katonák az eseményen korhű felszereléseket, kitüntetéseket, fotókat és fegyvereket is láthattak.

 

Galéria

További programok »

FEL