Családi nappal érzékenyített a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete

2018. július 28. 16:15 | Szabó Rita

Családi egészségnevelő és szűrőnapot tartott szombaton, a Csabai Rendezvénypajtában, a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete. A kezdeményezők a programmal az elfogadó, toleráns és nyitott társadalmi magatartásra szerették volna felhívni a figyelmet, emellett még véradást is szerveztek, hogy segíthessenek másokon. 

 

 

A rendezvényt Kovács Ágnes, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége ,valamint a megyei egyesület elnöke nyitotta meg. Az elnök asszony elmondta, bár messze vagyunk attól, hogy rendezzük a hátrányait a fogyatékosságban érintett embereknek, de az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések alkalmasak arra, hogy a társadalom szintjén csökkentsük a távolságokat.

 

Fotó: Milyó Pál

 

A családi napra számos érzékenyítő programmal készültek a szervezők. Az egyik legkedveltebb a Dogland Kutyasuli és Kisállatpanzió interaktív kutyaterápiás bemutatója volt, amit nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is csodálkozva néztek. Az alapítvány 2015-ben alakult és közel 3 éve foglalkoznak mozgássérült felnőttekkel, illetve sérült gyerekekkel.

– Tavaly májusban lett négy terápiás kutyánk, azóta folyamatosan dolgozunk a mozgáskorlátozottaknál.  Sok mindenben tudunk segíteni az érintetteknek.  A terápiás módszer azonban attól függ, hogy milyen a sérülési fok, illetve, hogy ez a sérülés fizikai vagy szellemi. A fejlesztő foglalkozásokat adott személyhez vagy csoporthoz kötjük, de egyszerűen fogalmazva mindenre tudunk fejlesztést adni  - tájékoztatott Pálfi Péter, az alapítvány elnöke.

A rendezvényen lehetőségük volt az egészséges látogatóknak kipróbálni azt, hogy milyen az élet kerekesszékben. Egy rámpán keresztül próbálták szimulálni, hogy milyen egy járdaszegélyen vagy egyéb akadályokon áthaladni tolókocsival.

– Elég sok erő és kitartás kell hozzá, hogy megtudják ezt csinálni nap mint nap, ez nem egyszerű feladat - árulta el Fazekas Fanni, aki maga is kipróbálta a rámpát.

 

Fotó: Milyó Pál

 

A megkérdezett mozgáskorlátozottak a programról elmondták, hogy nagyon jó ötletnek tarják. Az érzékenyítő programok valóban segítenek abban, hogy az épek és a fogyatékkal élők közelebb kerüljenek egymáshoz.

– Ezek a kezdeményezések elősegítik a befogadást, az elfogadást. Én személy szerint érzékelem a változást, bár lassú ez a folyamat. Úgy tapasztaltam, hogy az idősebbeknél kicsit nehezebb elérni a toleranciát, de ott is van haladás, azonban a fiatalabb generáció meglátásom szerint rendkívül befogadó - fogalmazott Jambrik Beáta.

Az esemény egyben egy szűrőnap is volt,  a látogatóknak lehetőségük volt vérnyomásmérésre, testzsír-mérésre, vércukormérése, különböző masszázsokat is bemutattak, a méhnyakrák szűrés fontosságára szintén felhívták a résztvevők figyelmét, de bemutatókkal és például hennafestéssel is várták az érdeklődőket.

 

Fotó: Milyó Pál

További programok »

FEL