Családi napot szerveztek Jaminában

2019. május 26. 14:14 | Szendi Rita

Családi napnak adott otthont az Erzsébethelyi Általános Iskola, valamint a Rózsa utca és Veress Péter utca sarki játszótér. Az egész napos rendezvényt az Egyensúly AE Egyesület szervezte azzal a céllal, hogy minél közelebb hozza a környéken élő családokat és fiatalokat egymáshoz.

A program alkalmat teremtett arra, hogy a résztvevők többféle szabadidős tevékenységgel, sporttal megismerkedhessenek, és ki is próbálhassák azokat. A rendezvényen lehetőség volt egészséges ételek elkészítésének bemutatására, melybe a résztvevők játékos módon bekapcsolódhattak, ilyen volt a szülőknek szervezett sütiverseny is.

Az érdeklődők rendkívüli fizika órán is részt vehettek, így látványos kísérleteknek is szemtanúi lehettek. A programok között szerepeltek többek között a hagyományőrző kerekasztal-beszélgetések, sorversenyek, ügyességi versenyek, családi társasjátékok, valamint csillámtetkó készítés és kézműves foglalkozások.

Opitzerné Tóth Zsanett, a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. projektmenedzsere elmondta, hogy a program alapjául szolgáló projektben több szociális munkás is dolgozik, akiknek feladata, hogy egyéni fejlesztési terveket készítsenek az akcióterületeken élőknek. Kiemelte,hogy ezek a programok segítenek a résztvevők szociális készségeinek kialakításában.

A Családi nap egy prevenciós program, melynek segítségével lehetőség nyílt az eltérő élethelyzetből induló gyermekeknek képességeik kibontakoztatásának segítésére, a családi kapcsolatok építésére, a hátrányok mérséklésére, valamint a kirekesztődés megelőzésére.

Az eseményen működtetett szociális pont a mentális és szociális tanácsadásra biztosított lehetőséget, segítséget nyújtott a szociálisan rászoruló személyek problémáinak feltérképezésében, a problémák megoldásában.                     

A rendezvényt a „Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén" című TOP-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú projekt részeként rendezték meg.

 

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL