Csákvárról csenne pontokat a Csató-csapat

16:41 | Kovács Dávid

A veretlenségét az előző héten elveszítő Békéscsaba 1912 Előre az eddig egy ponttal kevesebbet gyűjtő Csákvár otthonában lép pályára a labdarúgó NB II 5. fordulójában, vasárnap.

A lilák az előző fordulóban ugyan vezettek a Mezőkövesd ellen, azonban az előző szezonban még NB I-es vendégek fordítottak és elvitték a három pontot a Kórház utcából. Csató Sándor együttese ezzel elveszítette veretlenségét a bajnokságban, hiszen az első három fordulóban öt pontot gyűjtött be. A Csákvár győzelemmel kezdett, majd két vereség után pontot rabolt a szezont kiválóan nyitó Szentlőrinc otthonából.

A csabaiak vezetőedzője ismét számíthat az eltiltását letöltő Vólent Rolandra, a hosszabb ideig hiányzók közül Szatmári István már harminc percet a pályán töltött az előző körben, míg Hursán György a második csapatban jutott szerephez, de még akadnak sérültek, így várható változás a meccskeretben.

– Az aktuális ellenfél nevezhető a Puskás Akadémia fiókcsapatának is, hiszen sok fiatal tanulja a felnőtt focit náluk kölcsönben, mellettük azonban rutinosabb játékosokkal is rendelkeznek, akik összességében jó ötvözetet képeznek az ifjoncokkal. Tapasztalatunk szerint kellemetlen stílusú gárda, amely fegyelmezetten védekezik, az átmenetei pedig gyorsak. Ezekre különösen fel kell készülnünk, tekintettel arra is, hogy hétvégén hasonló szituációból kaptunk gólt. Továbbra is fenntartom, hogy bárki, bárhol, bárkit képes megverni ezen a szinten. Sok múlik az adott napi szervezettségen és formán, de félvállról venni egyetlen ellenfelet sem lehet. Nekünk sem esett jól a Kövesd elleni vereség, hiszen vezettünk és helyzeteink is voltak, két buta hiba mégis elég volt ahhoz, hogy pont nélkül maradjunk, pedig egy döntetlen jobban megfelelt volna a meccs összképének. Egyértelműen pontszerzés lesz a célunk Csákváron is és igyekszünk majd játékban is felnőni a feladathoz. Az elmúlt vasárnap ebben a tekintetben nem festettünk jól, de azon leszünk, hogy a Kozármislenyben, illetve a helyenként Soroksáron mutatott teljesítményünket hozzuk. Mindennek az alapja a zárt védekezés lesz, ebből próbálunk eredményes akciókat kibontakoztatni – fogalmazott a szakvezető a csabaiak hivatalos oldalán.

A két csapat közös múltját tekintve nehéz megjósolni a végeredményt, hiszen az eddigi tizenöt összecsapásból öt-öt csabai és csákvári siker mellett öt döntetlen született. A mérkőzés játékvezetője Móri Tamás lesz, munkáját asszisztensként Horváth Zoltán és Topálszki Szabin, tartalék játékvezetőként pedig Zierkelbach Péter segíti. A vasárnap 19 órakor kezdődő összecsapást a csabai klub a legnépszerűbb videómegosztó oldalon élőben közvetíti.


LABDARÚGÓ NB II
5. FORDULÓ

Augusztus 25. (vasárnap)
17.30 BVSC–Szentlőrinc
19.00 Csákvár–Békéscsaba, Soroksár–Budapest Honvéd, Ajka–Kisvárda, Kozármisleny–Vasas, Tatabánya–Budafok, Kazincbarcika–Gyirmót FC Győr
Augusztus 26. (hétfő)
20.00 Mezőkövesd–Szeged-Csanád GA

 

A TABELLA ÁLLÁSA AZ 5. FORDULÓ ELŐTT:

1. Szentlőrinc 10 pont (8–3) 2. Gyirmót 10 (8–4) 3. BVSC 8 (4–2) 4. Vasas 7 (6–4) 5. Tatabánya 6 (4–4) 6. Kisvárda 6 (6–7) 7. Békéscsaba 5 (5–3) 8. Kozármisleny 5 (5–4) 9. Szeged-Csanád GA 5 (4–4) 10. Kazincbarcika 4 (9–6) 11. Csákvár 4 (5–6) 12. Bp. Honvéd 4 (5–7) 13. Mezőkövesd 4 (3–6) 14. Ajka 4 (2–5) 15. Budafok 4 (5–10) 16. Soroksár 1 (3–7)

 

További programok »

Friss hírek

Csabai kispályás: Indul a szezon – a 2. csoport sorsolása

Augusztus 26-án elkezdődik a városi kispályás labdarúgó bajnokság 2024/25-ös idénye Békéscsabán. A következő napokban megmutatjuk minden csoport sorsolását: indulhat az idény, ha tehetik, szurkoljanak a helyszínen barátaiknak, ismerőseiknek! A 2. csoportban tizenkét csapat küzd meg egymással, íme a program!
17:23
FEL