Csaknem 300 kiló szilvát magvaltak ki Németvároson

2019. szeptember 14. 18:54 | behir.hu

Együtt töltötték a délutánt a szülők és gyerekek szeptember 13-án Gyulán, a Németvárosi Óvodában, ahol a K. Schriffert Kör tagjaival együtt kimagvalták a városrész szombati rendezvényére a szilvát. A németvárosi szilvalekvárfőzést és a szilvalekváros sütemények versenyét idén az Apor téren rendezik meg - számolt be a gyulaihirlap.hu.

Az  óvodában Szilágyiné Solymosi Mária intézményvezető elmondta: csaknem 300 kiló szilvát magvaltak ki a németvárosi asszonyok és a hozzájuk csatlakozó kicsik és nagyok.

– Ez egy fontos esemény számunkra, amit svábosan zuhérnak hívunk. A célja, hogy megismerkedjünk az újonnan hozzánk érkezett óvodásokkal, a szüleikkel, és hogy ők is találkozzanak a helyi idősekkel – ismertette. 

A programon Mittag Mónika, a gyulai német nemzetiségi önkormányzat elnöke mondott köszöntőt, majd kezdetét vette a munka. A szilva feldolgozása mellett a gyerekek kreatív foglalkozásokon és sportos kihívásokon vehettek részt. A jelenlévőket kenyérlángossal és szilvás süteménnyel várták. 

A helyi svábok szombaton hajnaltól az gyulai Apor téren főzik a szilvalekvárt, a helyszínen számos programmal várják a látogatókat.

Forrás: gyulaihirlap.hu

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL