Csabán járt a Racemachine

2020. január 30. 15:19 | Such Tamás

A Bihari Túrák Egyesület szerdai vendége Szőnyi Ferenc, azaz a Racemachine ultratriatlonista világbajnok volt, a Csabagyöngyében. Racemachine szó szerinti stand-upja nemcsak az állkapcsokat – amelyek ugye a teljesítményeitől folyamatosan padlót fogtak –, hanem a rekeszizmokat is megdolgozta.

Szőnyi Ferenc 13 éve, 43 esztendősen kezdett el sportolni… (Racemachine = versenygép).

– Ki a keresztapukád?

– Még 12 éve, Hendrik Maaßentől, egy német ultratriatlonista társamtól kaptam ezt a becenevet.

– Legyőzted?

– Nem, ő első lett, én meg harmadik, de nagy küzdelem volt… ráadásul én akkor kezdtem a pályafutásomat.

– Ezek szerint elég hamar jöttek az eredmények.

– Nagyon hamar: 2007 áprilisában kezdtem el futni, először csak 2000 métert, és augusztusban már magyar bajnoki második lettem a 12 órás futóversenyen.

 

Szőnyi Ferenc, azaz a Racemachine

Tomi és Feri

 

– Wow! És korábban nem volt semmi? Se teremfoci, se lengőteke, se tábortűz-gitározás?

– Nem.

– De honnan jött a csudalátos szikra?

– Elsősorban a túlsúly miatt.

– Mekkora voltál?

– Hát... volt rajtam. 86 kilós voltam, most 80-nal elhízott állapotomban vagyok. Ez a téli túlsúly.

– Most a téli álmodat alszod.

– Amúgy 75 kiló a versenysúlyom. Ráadásul más lett a szerkezet állaga, ugyanis nem mindegy, hogy miből, hol van a súly, az izom. Ráadásul életmódot változtattam.

 

Szőnyi Ferenc, azaz a Racemachine

Az Ultra Cycling Hungary Team tagjaival

 

– Akkoriban történt valami drasztikus változás?

– Nekem mindig drámák tarkították az életem: a családom, a vállalkozások jöttek-mentek, mindig volt valami sorsfordító dolog.

– A civil életedben is ilyen megszállott vagy?

– Ott például sosem volt ilyen megfelelési kényszerem. Alapvetően mindig mindent jól csináltam, de ez esetben a sport a megmérettetésről szól.

– 56 éves vagy; meddig lehet feszíteni a húrt? Nekem van olyan 60 fölötti judós ismerősöm, aki azt mondta, hogy a versenyzést 60 éves korig lehet büntetlenül csinálni.

Zahorán Jani barátom 60 éves… Ami a befejezést illeti, talán amikor azt mondod, hogy most már elég a fájdalomból. Nekem is van több versenyző barátom, akik a közelmúltban azt mondták, hogy „már nem”. De én sem tudok már úgy felkelni, hogy ne fájna valamim. Azt gondolom, amíg a tisztességes eredmények elérhetőek, addig megy a dolog.

 

Ultra Cycling Hungary Team

Jönnek a pótszékek

 

– Számtalan eredményed közül melyikre vagy a legbüszkébb?

– Komoly életmű áll mögöttem (nevet). Szerénytelenül komoly különleges eredmények birtokosa vagyok. Talán a két 20-szoros maratonnak a teljesítésére, a kerékpározásban a Race Across Americára, futásban pedig a Himalája 480 kilométerére.

– Jelenleg milyen nagy dobásra készülsz?

– Tervezgetem az idei versenynaptáram. Az első időszakra egy különleges versenyt néztem ki, amely a sokatmondó Crazy Desert névre hallgat. Texas államban 100 km-re neveztem be. Izgalmasnak ígérkezik.

(Beszélgetésünk közben csak jönnek, csak jönnek, csak jön… és lassan ki lehet tenni a megtelt táblát az Ifi Casino ajtajára. Hihetetlen népszerű a vendég.)

Kocziha Attila, Bihari Túrák Egyesület elnöke frappáns felvezetőjét követően elkezdődött a Szőnyi-show. S miután visszaadni képtelenség a több síkú Racemachine-poénokat, így álljon itt néhány szépség az életéből – az egyesület FB-oldaláról:

 

Szőnyi Ferenc és Kocziha Attila

Kocziha Attila mindenkit üdvözöl

 

Ugye ahogy fentebb szó volt már arról, hogy 43 évesen kezdett el sportolni, futni, majd alig öt év elteltével megnyerte a Mexikóban megrendezett Deca ironman versenyt, majd egy évvel később a bravúrt megismételve újra megnyerte ezt a versenyt.

2013-ban Olaszországban a győri Rokob Józseffel harminc napon át minden nap teljesítve egy Ironman triatlon távot, tehát 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást és 42 kilométer futást, először sikerült 30-szoros ironman (Triple Deca Ironman ) távot teljesíteni. Ezen az egyedülálló versenyen 2. helyezéssel büszkélkedhetett.

2017-ben és 2018-ban is rajthoz állt és mindkét alkalommal megnyerte a Himalájában megrendezett Hell Ultra Running versenyt, melyen 480 km magashegyi terepfutás volt a feladat a Himalája hágóin át összesen +10 000 m szint leküzdésével.

2019-ben mindamellett, hogy teljesítette futva az El Camino 780 km-es távját, majd egy dupla és két ötszörös ironman távot, elindult a mexikói 20x IronMan versenyen, melyen 2. helyezéssel zárt. Ő volt az első a világon, aki kétszer is teljesítette ezt a távot.

Galéria

 

További programok »

FEL