Csabán is döntöttek a víziközmű-vagyon és a feladatok átruházásáról

2022. január 28. 11:36 | Szabó Judit

Csütörtökön soron kívüli közgyűlést tartott Békéscsaba képviselő-testülete. Az ülésen hozott döntésekről sajtótájékoztató keretében számolt be pénteken a Fidesz-KDNP képviseletében Hanó Miklós alpolgármester és Szente Béla önkormányzati képviselő.

A sajtótájékoztatón először visszatekintést adtak az elmúlt évről. Kiemelték, hogy az elmúlt évben a közgyűlés tevékenységének első félévét a veszélyhelyzet határozta meg.  Kiemelték, hogy a munka ennek ellenére nem állt meg, összesen 170 döntést hoztak meg a testület tagjai.

Fontosnak tartják, hogy megköszönjék mindazok munkáját, akiknek révén a járvány idején is működött a város, az egészségügy, a szociális szféra, az oktatás.

Említést tettek, az úthálózat fejlesztéséről, a járdafelújításról, a város adóbevételeinek teljesüléséről, valamint azt is kiemelték, hogy a költségvetési egyensúlyát is meg tudta tartani Békéscsaba.

Szente Béla elmondta, hogy nyilvános ülésen döntöttek a tisztségviselők javadalmaztatásáról, telekeladásról és bölcsőde-fejlesztésről is. Hozzátette: zárt ülésen hoztak döntést, az évek óta sok problémával küldő Alföldvíz Zrt. működéséről. Áttekintették a víziközmű vagyon helyzetét és az ahhoz kapcsolódó feladatellátási kötelezettségeket. Több településhez hasonlóan, Békéscsaba is döntött a feladatellátási kötelezettség és ahhoz kapcsolódó víziközmű-vagyon államra történő átruházásáról, ezzel biztosítva a további zavartalan működést. Bíznak abban, hogy hamarosan megtörténnek a szerződéskötések az állammal. 

Hanó Miklós elmondta, a regionális vállalat több települést foglal magában. A városok közül a szerződéskötésig Békéscsabának 32 százalékos tulajdonjoga volt a társaságban. Az alpolgármester kiemelte: ezután is biztosított lesz, hogy odafigyeljenek a várost érintő vízműfejlesztésekre. Megjegyezte továbbá, hogy jó kezekbe került az Alföldvíz, amely ezentúl Nemezti Vízművek Zrt. részeként fog továbbműködni.

 

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL