Csabai Mérleg – mától a postaládákban

2015. november 19. 13:38 | Mikóczy Erika

Mától kerül a postaládákba a Csabai Mérleg legújabb, idei huszonegyedik száma, amelyet új portálunkról is elérhetnek.

A Csabai Mérleg legfrissebb számában beszámolunk arról, hogy megújult a mentőállomás, megszépült a kormányhivatal épülete, és a DAREH 15 milliárdos projektje is lezárult.

Olvashatnak lapunkban arról, miként vélekedik a polgármester és mit gondolnak a pártok képviselői a legutóbbi közgyűlés döntéseiről. Megtudhatják lapunkból azt is, hogy csabai delegáció járt Berlinben, hogy megvannak a Békéscsaba hazavár pályázat első nyertesei, és tisztújítás volt a megyei Fidesznél, illetve hogy milyen volt a szlovák közgyűlés és a lengyel nap.

Beszámolunk a 7-8-9-es választókerület kommunális fejlesztéseiről, és arról is, hogy milyen lépések következnek a vasútberuházásban. Az élet átírta kicsit a forgatókönyvet, a Szerdahelyi utcai aluljárót ugyanis november 20-án, pénteken 15 órakor adják át.

Most megjelent lapunkban még a közmeghallgatás korábbi tervezett dátuma látható, ezért olvasóink elnézését kérjük. Mint arról a behiren beszámoltunk, a közmeghallgatás időpontja változott, december 17-én, 17 órakor lesz majd a városháza dísztermében!

Megtudhatják a Csabai Mérlegből, hogy idén korábban, már november 20-án indul a karácsonyi vásár a főtéren, és azt is, hogy a Békés Csabai Gyertyagyújtás, az Ökumenikus Advent, a közösségi házak, a könyvtár és a születésnapját ünneplő Csaba Center milyen programokkal várják az érdeklődőket a következő hetekben. Önökhöz szól lapunkon keresztül Berényi Nagy Péter, Martin Gábor és Szabóné dr. Kállai Klára.

Olvashatnak lapunkban arról, hogy győzött a BRSE Athénban, hogy megújul a sportcsarnok és hogy pörögtek a körök az Árpád fürdőnél.  Megtudhatják, hogy újra lesz Ádámok és Évák ünnep

A Csabai Mérleg legújabb számát archívumunkban ide kattintva is megtekinthetik.

 

FEL