Csabai judo sikerek a nemzetközi tornán

2023. április 27. 06:22 | behir.hu

Hétvégén a budapesti UTE Jégcsarnokban rendezték meg a 36. Budapest-kupa nemzetközi judotornát, amelyen csaknem kétezer judoka vett részt. A Budapest Kupa mellett megrendezésre került az U23 korosztály Országos bajnoksága is. A békéscsabai Gyáni János tanítványai érmekkel tértek haza.

Szombaton az U13 korcsoportban a BM Kano Judo SE versenyzője, Szavicskó Dorka először képviselte egyesületét. Dorka női 41kg-ban állt szőnyegre, ahol magabiztosan szerepelt. Első mérkőzését határozottan irányította, majd a golden scoreban ipponnal győzött. Az elődöntőben lengyel riválisával kiegyenlített küzdelmet folytatott, majd hibát vétett, így végül a bronzéremért küzdhetett tovább. A bronzmeccsen izraeli ellenfelén gyönyörű ippon értékű akciót hajtott végre, így a csabai versenyző lett a nemzetközi érem tulajdonosa.

Vasárnap délelőtt az U23 korosztály töltötte meg a csarnokot. Férfi 60kg-ban az egyesület ukrán versenyzője, Horban Artem állt tatamira. Izraeli ellenfelén fél perc alatt tökéletesen kivitelezett karfeszítés technikát, majd azerbajdzsáni versenytársán ippon értékű dobást hajtott végre. Ezzel a két győzelemmel az elődöntőbe kvalifikálta magát, ahol magyar válogatott riválisán ippon értékű dobást hajtott végre. A döntőben szintén magyar ellenféllel küzdött meg a bajnoki címért. A küzdelem közel 12 percig tartott, végül Artem hibát vétett, így az aranyérem elmaradt.

Női -70 kg-ban a junior Héraklész válogatott és korábbi U23 országos bajnok Sóczó Rebeka állt szőnyegre. Rebeka gyorsan hajtott végre ippon értékű technikákat ellenfelein, első két mérkőzésén összesítve alig fél percet töltött a küzdőfelületen. Győzelmeivel az elődöntőig menetelt, ahol a tavalyi döntőhöz hasonlóan, riválisával küzdöttek meg. Rebeka szépen helyt állt, magabiztosan küzdött, de győzött a rutin, így a fiatal tehetség bronzéremért folytatta a küzdelmet. A bronzmérkőzésen esélyt sem hagyott ellenfelének, pár másodperc alatt két wazari értékű dobással vetett véget a küzdelemnek.

Első éves junior válogatottként az egyesület egyik legnagyobb reménysége, Szentandrászki Gréta képviselte egyesületét női -63kg-ban. Első mérkőzésén magabiztosan irányított, lehetőséget sem hagyva vetélytársának, végül ipponnal győzött, így a negyeddöntőbe jutott. A mérkőzés idő végén mindkét versenyzőnek egy-egy wazari szerepelt a táblán, így aranyponttal folytatódott a küzdelem. A mérkőzés közel tizedik percében Gréta hibát vétett, így vígaszágon ment tovább. A csabai versenyző pillanatok alatt hajtott végre ippon értékű akciót magyar és cseh ellenfelein, győzelmeivel a bronzmérkőzésig küzdötte fel magát és éremmel tért haza.

Galéria

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL