Csabai életképek: Békéscsaba szovjet megszállása 1944. október 6-án

2021. október 6. 07:25 | Ugrai Gábor

A Békéscsabát ért bombatámadás után érezhetően nőtt a feszültség a városban, hiszen mindenki tudta, hogy közeleg a szovjet megszállás. Sokan döntöttek úgy, hogy mindezt nem várják meg, hanem elindulnak nyugati irányba vonaton, szekereken vagy akár gyalog is.

1944. október 6-án reggeli ködre, később változékony időre, de száraz utakra számítottak a szembenálló hadseregek. Hajnali 4 óra 30 perckor a szovjet hadsereg megindította támadását Békéscsaba irányába is, hogy kiűzze a német-magyar csapatokat és megszállja a várost. A szovjet erőket látva a magyar parancsnok 7 órakor kiadta a parancsot a Tisza mögé történő visszavonulásra. A szovjetek kilenckor már Békéscsaba birtokbavételéért harcoltak, majd délben elérték az Orosháza-Békéscsaba vasútvonalat.

Csabára a szovjet felderítők hét óra körül érkeztek meg a mai Lencsési és Corvin utca irányából. Mivel a belövéseikre válasz nem érkezett, hamar elfoglalták a várost, ami annak is köszönhető volt, hogy a magyar és német katonák nagy része már elhagyta a települést. Nyolc óra körül elözönlötték a szovjetek Békéscsabát a gyulai és az újkígyósi út felől érkezve. A városban csend volt, az utcák kihaltak voltak. Fél 10 körül német repülőgépek jelentek meg a magasban, de szerencsére csak felderítést végeztek, bombákat nem dobtak le. 18 óra körül tankok, vontatott ágyúk haladtak keresztül Csabán, „mindent megreszkedtető dübörgéssel” – ahogy egy hatvanas években keletkezett forrásban leírták.

Bár a nagyobb harcok szerencsére elkerülték a várost, a köztemetőkben több helyen is találhatunk olyan sírt, melyre feltüntették az október 6-i dátumot. Ezek közül a leginkább elgondolkodtató a Ligeti temetőben található síremlék, melyen mindössze a következő felirat látható: „3 ismeretlen honvéd. 1944. okt.6.”. A Lipták András utcai Tabáni evangélikus temetőben kialakítottak egy Hősi parcellát, ahova a Csabán és a környéken meghalt magyar és német katonákat temették.

A német hadsereg a rendszerváltás után exhumálta katonáit és a maradványaikat a budaörsi német katona temetőben helyezték végső nyugalomra. A parcella területén ma egy füves területet látunk bokrokkal szabdalva. Itt összesen 109 katona nyugszik, de mindössze 10 sír lett méltó módon elkészítve, mindegyikükön ott az évszám: 1944. okt. 6. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2002-ben emlékművet állítatott ide azoknak, kik „elestek a haza védelmében”.

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL