Vörös Barnabás nem először húzhatta magára a válogatott mezt, korábban a Svájc ellen is a keret tagja volt. A fiatal gyulai játékos ezúttal is megkapta meghívóját Kemenes Szabolcs szövetségi edzőtől, a keretszűkítés után pedig az együttessel tartott Svédországba, hogy a felkészülési találkozókon segítse a nemzeti együttest. Vörös Barnabás ezúttal kezdőként kapott szerepet, a fürdővárosi támadó pedig meg is hálálta a bizalmat.
Az MLSZ.hu beszámolója azt írja, a magyar válogatott együttese ragyogóan kezdte a mérkőzést, Barkóczi Barnabás találatával már a 10. percben vezetést szerzett, majd Egri Imre góljával a 28. percben megduplázta az előnyt. Nemcsak eredményesen, hanem látványosan is játszott a magyar csapat, amely a 44. percben az újonc Vörös Barnabás góljával már 3-0-ra vezetett.
– A második félidő már jóval kiegyenlítettebb játékot hozott, de a szerbeknek nem sikerült megszerezniük a szépítő találatot, így a mieink az első félidei remek játékuknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak – írja az MLSZ.hu.
Az U18-as labdarúgó-válogatott vasárnap délután a házigazda svédekkel találkozik.
Magyarország-Szerbia 3-0 (3-0)
Magyarország: Bozó Mirkó - Lakatos Noel (Tercza Gergő 83.), Mona Árpád, Vitályos Viktor, Bolgár Botond - Hős Zsombor (Szekér Botond, 90.), Madarász Ádám (Décsy Ádám, 61.), Vörös Barnabás - Egri Imre (Kun Ákos, 76.), Kovács Bendegúz (Kancsij Artúr, 61.), Barkóczi Barnabás (Bősze Levente, 61.).
Gólszerzők: Barkóczi 10., Egri 28., Vörös 44.