A Maros nagyon gyors folyású, vadregényes, kanyarulatos, számos szigettel tagolt, és Magyarországon az egyik legnagyobb mederlejtéssel bíró folyó. Legfőbb hordaléka a nagy szemcséjű, durva homok, ami a sodrás lassulásakor lerakódik. A homokból a kanyarulatokban parti zátonyok, a meder közepén mederzátonyok alakulnak ki. Előbbiek gyakrabban, utóbbiak ritkábban kerülnek a víz felszíne fölé.
Idén június első felére érte el azt az alacsony szintet a Maros vízállása, hogy már nagyon sok helyen felszínre bukkantak a zátonyok. Egyelőre még csak a tetejük látszik, de a partimadarak máris felfedezték a kedvező táplálkozóhelyet nyújtó, új szárazföldeket. Billegető- és erdei cankók, bíbiccsapatok jelentek meg a homokzátonyokon. A madarak itt egyrészt biztonságban pihennek, mert a szárazföldi, emlős ragadozók nem tudják őket észrevétlenül elérni, másrészt táplálékot, például apró rovarokat is tudnak szedegetni. A közelmúltban lezajlott tiszavirágzás során még kis lilék is megjelentek a zátonyokon és vidáman lakmároztak a kérészekből.
Most az ilyenkor szokásosnál is több a madár a homokzátonyokon, mivel a szárazság miatt máshol alig találnak vizet. Néhány faj – például a küszvágó csér –, költőhelynek is használja ezeket a képződményeket. Előfordul, hogy a Maroson a lerakódások egész sora kerül a víz fölé, ilyenkor át is lehet gyalogolni a folyó egyik partjáról a másikra.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
