Calendula: a nyertest várja a Forma 1

2016. július 15. 07:35 | Fekete Kata

Mezőhegyes, Kevermes, Orosháza, Kunágota – néhány azon dél-békési települések közül, ahonnan erőt, bátorságot, szabadidőt és persze sok-sok kreativitást felvállalva, neveztek fiatalok a Calendula Terv videópályázatára. Megmutatták 2-5 percben, miért szeretnek Dél-Békésben élni. A győztes életre szóló élménnyel gazdagodhat a Forma 1-es Magyar Nagydíjon, a szerencsés voksoló pedig a hétvégén már indulhat is kikapcsolódni Gyopárosfürdőre, csütörtökön átvehette nyereményét.

 

Több mint egy tucat nevező, több ezer szavazat, és több nyertes – a Calendula Terv által éltre hívott videópályázat Békés megyei középiskolások, főiskolások, egyetemisták szemével mutatta meg Dél-Békést. A mintegy másfél hónapos program során folyamatosan érkeztek a nevezések, a zsűri által lektorált videókra pedig a szavazatok. Július 10-én az is kiderült, ki szerezte a legtöbb voksot: Kiss Éva utazhat társaival a Forma 1-es Magyar Nagydíjra. Egy teljes hétvégét tölthet el a száguldó cirkusz világában.

– Arra voltunk kíváncsiak, mit tekintenek értéknek a fiatalok, milyen térséget képzelnek el maguknak. Értük dolgozunk, a jövőjükért, azért, hogy jó legyen Dél-Békésben élni. A célunk, megtalálni azokat a lehetőségeket, melyek segítik a fiatalok helyben tartását. Ennek érdekében dolgozza ki közös gondolkozással, összefogva több száz szakember a komplexitásra és egymásra épülő programokra alapozott térségfejlesztési koncepciót, a Calendula Tervet – emelte ki Simonka György, a koncepció kidolgozását koordináló és végrehajtását segítő DélBékés Jövőjéért Szövetség elnöke.

A nyertes pályázó mellett a voksolók sem maradtak értékes nyeremények nélkül: az első körös sorsolás, a labdarúgó Európa-bajnokság Magyarország-Portugália mérkőzésére szóló belépőjegyek után az V. Sör-Virsli Fesztivál belépői és a hozzá tartozó szállás találtak gazdára. A hétvégi kikapcsolódást és pihenést biztosító nyereményt július 14-én, délután vette át az orosházi Szabó Anett dr. Nagy Béla Györgytől, a Dél-Békés Jövőjéért Szövetség alelnökétől, Medgyesegyháza polgármesterétől. A dél-békési pályázat folytatódik, a kiíró tervei szerint újabb fordulókat hirdetnek, ismét értékes nyereményekért.

FEL