Búvárportya a Csaba-tavon – felfedező videóval

2017. július 16. 16:07 | Tószögi György

Békés megye egyik legnagyobb és legtisztább vizű bányatavának, a Csaba-tónak víz alatti világába ad bepillantást az a hangulatos zenés filmecske, amely nemrég került fel a legnagyobb videó megosztó oldalra. A megyeszékhely délkeleti határában lévő egykori – ma már horgászati hasznosításban lévő – agyagbánya tóban Braun Zoltán és Schmittinger László amatőr búvárok végeztek gyakorló merülést, miközben víz alatti kamerával örökítették meg a partközeli zóna rejtelmes titkait.

A búvárpáros néhány napja, július 14-én merült alá a tó északi végénél gyakorlás és kíváncsiság céljából. Schmittinger László nyilatkozata szerint leginkább az érdekelte őket, hogy mi van odalenn, milyen az élővilág, illetve van-e valamilyen bent felejtett „technika”. Mint mondja, gyakorlásnak is kiválóak ezek a korlátozott látótávolságú vizek, hiszen aki ilyen helyen szerez gyakorlatot, az másutt is megállja a helyét.

Előtérben a Fás-tó, mögötte a Csaba-tó és számos kisebb téglagyári bányagödör

A magukat teljes mértékben hobbi búvároknak tartó csabai „békaembereknek” mintegy két évtizednyi gyakorlat van a tüdejében, szűkebb hazájukban – a Csaba-tavon kívül – még a Körösökön és a szintén tisztaságáról híres Kevermesi kavicsbánya-tóban szoktak alámerülni. Természetesen a tengeri kaland sem hiányozhat életükből, ezek színtere általában az Adria és a Vörös-tenger.

Csaba-tavi merüléseikről már nem egy videó készült, a mostani búvárportyájuk különösen érdekesre sikerült. A Braun Zoltán által felvett és összeállított kisfilmben a természetbarátok és a horgászok szívét egyaránt megdobogtató felvételek láthatók. A bányatavak parti zónájának sejtelmes víz alatti környezetét végigpásztázó kamerának az élőhelyre jellemző számos halfajt sikerül lencsevégre kapnia, így küszcsapatok, keszegfélék, naphal, sügér, termetes csukák, illetve igazi különlegességként egy harcsa is megörökítésre került.

Ami pedig a bent felejtett „technikát” illeti, az sem maradt ki a felfedezésből. A videó végének tanúsága szerint a nap trófeáját ezúttal egy komplett horgászfelszerelés jelentette, ami ki tudja hogyan került – ezúttal – a halak harmincadjára.

Íme a merülésről készült videó

" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Csaba tó – búvár címmel:

 

Schmittinger László és a bent felejtett „technika”

További programok »

Itthon

Olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Belvárban

"Idén is lesz olimpia - hangolódás a 2024. évi ötkarikás játékokra" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban kedden. A megnyitó díszvendégei Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bökfi János olimpiai 4. helyezett súlyemelő voltak, akik több relikviát is adományoztak a kiállítás anyagába.
18:50
FEL