Busszal érkeztek, kerékpárral távoztak

2017. április 10. 09:18 | Varga Diána

Szeghalomról több kerékpárt is ellopott három csökmői férfi. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellenük.


A Szeghalmi Rendőrkapitányság rendőrei 2017. április 9-én előállítottak két csökmői férfit, akik a gyanú szerint harmadik társukkal 2017 februárjában és márciusában 15 kerékpárt loptak el Szeghalomról. Csökmőről busszal utaztak Szeghalomra. Lépcsőházakban lezáratlanul hagyott kerékpárokat loptak el és kerékpártárolóból lezárt kerékpárt vittek el. A lopott kerékpárokkal visszabicikliztek Csökmőre. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított eljárást ellenük és vizsgálják, hogy hasonló vagyon elleni bűncselekményeket követhettek-e el.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL