BRSE: Vissza a helyes ösvényre!

2018. május 7. 12:00 | behir.hu

Hétfőn este 20 órától folytatódik a női röplabda bajnoki döntő, ezúttal Békéscsabán csapnak össze a felek. Kormos Mihály csapata elszántan készül, hogy újra előnyt szerezzen.

– Sajnálatos módon nem tudtuk a legjobb formánkat hozni a második mérkőzésen. Sokat hibáztunk, nem voltunk olyan élesek, mint itthon. Rengeteget beszélgettünk, elemeztünk, és most már látjuk milyen hibákat követtünk el. Az a jó, hogy mindenki tudja, miben kell fejlődni a hétfői összecsapásig, illetve miként tudunk visszatérni a győztes ösvényre - fogalmazott a csabaiak szakvezetője a hétfői összecsapás beharangozójában a legnépszerűbb közösségi oldalon.

Kormos Mihály kiemelte: ha olyan hozzáállással, taktikai fegyelemmel, precizitással, türelemmel lépnek pályára, mint egy hete, akkor meglesz az újabb győzelem. Azzal, hogy nem lesz TV-s meccs, reméljük, még többen kijönnek a mérkőzésre, mert lehet, hogy ez lesz az utolsó ebben az idényben - tette hozzá a BRSE szakmai igazgatója.

A 20 órakor kezdődő összecsapást élőben közvetítjük Facebook oldalunkon, de ha véletlenül lemaradnának róla, kedden 21 órától, felvételről láthatják a 7.Tv műsorán!

További programok »

FEL