BRSE: Bodnár Dorottya visszatért és készül a tavaszi folytatásra

2022. január 12. 10:23 | Hidvégi Dávid

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület színeiben ötszörös magyar bajnok center másfél év után tér vissza a pályára, miután egy esztendeje életet adott kisfiának. Bodnár Dorottya már egy ideje készült a visszatérésre.

A BRSE hivatalos közleményben jelentette be szerdán, hogy visszatért az együttes keretéhez Bodnár Dorottya, aki a csapat színeiben ötször nyerte meg a magyar bajnoki címet, tagja volt 2014-ben az első aranyat szerző együttesnek. A center a békéscsabai együttesben mutatott játékának köszönhetően korábban a nemzeti csapatban is bemutatkozhatott. A játékos még 14 évesen került Békéscsabára Nagy Attila hívására, aki napjainkban a klub teljes utánpótlásáért felel. 

A klub ikonja augusztus óta, a szakmai stáb által készített speciális program alapján dolgozott, hogy visszanyerje korábbi formáját, valamint december óta a labdás edzéseken, napi két foglalkozáson is részt vesz, most pedig már teljes gőzzel készül a tavaszi idényre. A játékos a 2021/2022-es idény végéig szóló szerződést írt alá, de a felek kijelentették, hogy nyitottak a további együttműködésre.

– Bodnár Dorottya szinte gyerekként érkezett Békéscsabára, szemünk láttára nőtt fel és immár édesanyaként köszönthetjük sorainkban ismét. Részese a klub sikertörténetének, ötszörös magyar bajnok játékos, akivel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, a BRSE-család egy emberként örült gyermeke születésének. Egyeztettünk róla, hogy amint lehetséges, szeretne visszatérni a pályára, melyre gondos felkészítő munka után immár megvan a lehetőség. A stáb elmondása alapján nagyszerű kondícióban van, így a szezon hátralévő részében segítségünkre lesz céljaink elérésében – nyilatkozta Baran Ádám a BRSE elnöke.

További programok »

FEL