A Brand-festmény kedden délelőtt került be a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont állandó kiállításába Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója és Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője révén. Az alkotás 2023-ban adományként került az Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményébe. Az adományozást követően a restaurált műtárgyat a gyulai múzeum az Almásy-kastély állandó kiállításában kívánta bemutatni, hogy a tárlat eredeti relikviával bővüljön.
Fekete-Dombi Ildikó kiemelte, hogy rendkívül fontosak az ilyenfajta felajánlások a kastély életében, hiszen manapság már kevés műtárgy lelhető fel. Az interaktív kiállítás is azért jött létre, mert nagyon kevés kézzel fogható tárgy maradt meg a kastély életéből. Mint mondta: külön öröm, amikor egy olyan műtárgy kerül vissza, amely ezer szállal kötődik a kastélyhoz.
– Ha műtárgyat kap a múzeum, akkor mindig megkeressük azt a méltó helyet, ahol el tudjuk helyezni, így került az Almásy-kastélynak a gróf úri hálójába a kép. De volt már adományozónk, aki bútorokat és porcelánokat hagyott ránk, ezeket a kastély kávézójában láthatják a vendégeink – fejtette ki az ügyvezető igazgató.
A festmény adományozójának elmondása szerint a műalkotást a nagyapja egykori uradalmi szolgálóként kapta az 1920-as években Almásy Dénes gróftól. A Békéscsabán élő család három generáción keresztül őrizte az értékes festményt azzal a megbecsüléssel, hogy felmenőjüknek a néhai gróf ajándékozta azt.
Liska András elmondta, hogy a műtárgy akár egy nemzetközi aukción is megállná a helyét. Hozzátette, hogy számos felajánlás érkezik hozzájuk, köszönhetően a kastély kommunikációs munkatársainak, de et a festményt bizonyíthatóan Almásy Dénes gróf ajándéka volt.
– Christian Hilfgott Brand kora közkedvelt tájképfestője volt. Németországban született, de Bécsben alkotott, egyik munkája a Szépművészeti Múzeumban is megtalálható. Alapvetően tájképeket festett, ehhez hasonló németalföldi stílusú képei is ismertek. Többgenerációs művész családról van szó, hiszen az egyik gyermeke is festőművész lett, aki szintén hasonló stílusban alkotott, mint az édesapja – fogalmazott az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője.
A közel 300 éves festmény helyreállítását Petrovszki Zoltán, okleveles restaurátorművész végezte, melynek anyagi hátterét a Nemzeti Kulturális Alap egyik pályázatán keresztül finanszírozta az intézmény.