Böröcz Lászlóval, a Fidelitas elnökével gyúrtak a békési fiatalok

2019. október 7. 06:02 | behir.hu

A helyi csoport meghívására a Békési Kolbászvigalom című rendezvényen vett részt az országgyűlési képviselő.

A hétvégi, Békési Kolbászvigalmra, a helyi hagyományok őrzése céljából született eseményre a Fidelitas békési csoportelnöke meghívására részt vett Böröcz László, a Fidelitas elnöke, országgyűlési képviselő és Hajdú András stratégiai igazgató.

Serfecz Dávid elmondta, hogy külön öröm számukra, hogy elfogadták a meghívást, amely egyben visszaigazolás is, hogy a megkezdett út jó, az országos elnökség is felfigyelt a békésiek közösségi és közéleti munkájára.

Az újjáalakult Békési Fidelitas csoport aktív, megalakulásuk óta több eseményt szerveztek, amelyek sikeresen zárultak. Remek lehetőségnek tartom ezen közösségi megmozdulást, hiszen a gasztronómia közel áll szinte mindannyiunkhoz – tette hozzá Kovács Gréta Tünde, a Fidelitas Békés Megyei Választmányának elnöke.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
15:17
FEL