Bogár János nyakában a babérkoszorú - galéria

2016. május 22. 18:32 | behir.hu

Két nap és kétszáz kilométer. Ez várta Budapest Bank Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Nemzetközi Szupermaraton résztvevőit. Egyéniben csak Bogár János ért célba, aki este fél 8-kor érkezett a Szent István térre.

Egyéniben hárman indultak, a két tagú váltóknál hét páros állt rajhoz, míg harmincnégy öt tagú váltó nevezett az idei Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratonra. Az aradi célba szombat délután egyéniben Bogár János érkezett elsőként mintegy tíz perccel megelőzve Steib Pétert. A harmadik egyéni versenyző, a karítatív céllal induló Budai Zoltán, a Békéscsabai AC edzője harminc kilométernél feladta a versenyt. Másnap Steib Péter sem bírta a nagy meleget és a lassabb ritmust, feladta a versenyt. Bogár János óriási küzdelemben végül megérkezett a célba, az ő nyakába került a babérkoszorú.

- Szerencsére sérülés nélkül tudtam teljesíteni a távot, nehéz volt, egyedül kellett megküzdenem a távval. 35 év alatt több mint 1200 versenyem volt, de ez az egyik legnehezebb volt. Nagyon örülök, hogy idén is be tudtam fejezni a versenyt – emelte ki a fáradt győztes, akit százak ünnepeltek a főtéren.

Párosban Tóth László és Balastyák Péter mutatott példát kitartásból, legyőzve magukat és a tikkasztó meleget, első helyen értek a célba.

Az öt tagú férfi váltók között több mint negyedórás előnnyel vezet a Gregor Lászlót, Tábor Miklóst és Oláh Tamást a soraiban tudó  SKODA-BÉKÉSCSABAI AC-MAC együttese a békéscsabai Varga Istvánnal a soraiban futó MIND SYSTEM Sashegyi Gepárdok előtt.

- Az első nap sikerült nagy előnnyel Aradra érkezni, ez volt az alapja a sikernek. Mindenki jól teljesített, kiegyensúlyozott volt a csapat – fogalmazott Gregor László.

A női váltóknál a Csabai Dögös csapata érkezett elsőként a célba a tavalyi győztes Budapest Bank Békéscsabai AC együttese előtt.

- Nagyszerű dolog, hogy már a 19. szupermaratont rendeztük meg, köszönet a szervezőknek, Arad városának és a sok versenyzőnek, akik rekordot döntöttek ezzel a létszámmal. Szerencsére baleset nélkül zajlott az idei verseny, jövőre pedig jöhet a jubileumi, 20. rendezvény – mondta dr. Ferenczi Attila tanácsnok, az atlétikai klub elnöke.

További programok »

FEL