Biztonságos internet napja: A világhálón is fontos a tudatosság

2021. február 10. 16:28 | Vincze Attila

Egy hazai felmérés szerint a gyerekek több mint felét érte már online bántalmazás – többek között erre hívták fel a figyelmet szakemberek a biztonságos internet napján. A nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felkészítse a fiatalokat a tudatos internethasználatra, hogy online is biztonságban legyenek. Idén a koronavírus-járvány miatti bezártság csak növelte az online térben eltöltött időt, így a felhasználók még jobban ki vannak téve a kockázatoknak.

Sok Békés megyei háztartásban közösen használják a családtagok az otthoni tanulás miatt a számítógépet. A koronavírus-járvány idején egyre nagyobb teret nyer a digitális oktatás, ami nagy kihívás elé állítja a szülőket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy így még nehezebb ellenőrizni a gyermekek online térben töltött idejét. Egy számítástechnikai szakemberként dolgozó édesapa a behir.hu-nak elmondta, hogy elsősorban a szülőknek kell szűrniük azokat a káros tartalmakat, amiket a gyermekek az internetezés során megtalálhatnak. Szerinte ehhez ma már nagyon jó szoftverek állnak a szülők rendelkezésére.

– A nagyobbik gyermekem kilenc éves lesz idén és így már az online oktatás miatt is kénytelen vagyok egyedül hagyni a számítógépe előtt, viszont az internet és egyéb nagyobb techszolgáltatók lehetőséget biztosítanak arra, hogy a mobiltelefonomon keresztül nyomon tudjam követni, felügyeljem azt, hogy ő mit csinál a számítógépén –  hangsúlyozta Gyeraj Mihály, a TopLaptop Kft. szervizvezetője.

Minden év február második keddje a biztonságos internet napja. A nemzetközi kezdeményezés egyik fontos célja, hogy a fiatalok tudatosabban használják az internetet. Szakemberek szerint például a közösségi platformok komoly veszélyeket rejthetnek magukban. Sok szülő pedig nincs tisztában azzal, hogy milyen oldalakra regisztrál a gyermeke, ezzel pedig az online zaklatás esélye is megnőhet.

– Az online bántalmazás, a sexting, a káros tartalmak nagyon gyakoriak a gyerekek körében. Már egész kis korban találkoznak ilyen tartalmakkal, és a szülők nem feltétlenül vannak annak tudatában, hogy ez egy tényleges probléma és, hogy ez az ő gyerekekükkel is előfordulhat. A gyerekek több mint 50 százaléka mondta azt nekünk, hogy találkozott már ilyen tartalommal, hogy zaklatják őt –  mondta megkeresésünkre Kurkó-György Zsuzsánna, a Safer Internet Program projekt hazai koordinátora.

A szakember hozzátette, hogy a fiatalokon túl az idősebb korosztályra is nagy figyelmet kell fordítani. Úgy látja, ők sincsenek biztonságban, mert a szenior felhasználók a legnagyobb álhírfogyasztók, mivel koruknál fogva hajlamosabbak elhinni bármit, amit olvasnak a világhálón.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL