Bíró János: Már nem „mostohagyerek” Gerla, de a keretek szűkösek

2019. január 19. 10:27 | Mikóczy Erika

Pár hónap múlva véget ér a 2014-től 2019-ig tartó önkormányzati ciklus, ősszel ismét önkormányzati képviselőket és polgármestert választunk. Most induló sorozatunkban a békéscsabai képviselő-testület tagjai számolnak be arról, mi történt az elmúlt 4-5 évben a körzetükben, mit sikerült megvalósítani a terveikből, és mi az, ami még megoldásra vár.  

Bíró János a békéscsabai 1. számú választókerület egyéni képviselője, az Északi és Keleti Városrészi Településrészi Önkormányzat elnöke, a lakásügyi bizottság, valamint a közművelődési, ifjúsági, oktatási és sportbizottság tagja.

 

– Hogyan értékelné ezt az önkormányzati ciklust a körzetben elért eredmények alapján?

– Bár kisebb-nagyobb előrelépéseket sikerült elérni több területen is, nem vagyok igazán elégedett. Forráshiány miatt a lakossági – egyébként jogos – igényeknek jó, ha a felét tudtuk teljesíteni. Gerla peremkerület, itt továbbra is gond például a dűlőutak rossz állapota. Természetes, hogy a sűrűbben lakott területeken készülnek el hamarabb az utak, járdák, de fontos, hogy az itt élők körülményei is javuljanak. Az itteni szórt utak folyamatos karbantartást igényelnek, a javítást pedig tönkreteheti, ha a gazdák nagy gépekkel mennek rá az útra.

 

– Milyen igényekkel keresték és keresik meg a leggyakrabban az ott élők?

– Az utak, járdák építése, a meglévők állapotának a javítása folyamatosan a kérések a között van. Örülök, hogy a járdák jó részét sikerült szakaszonként rendbe tenni, és van olyan utca Gerlán, amit teljes hosszában leaszfaltoztunk. A földutak, utak állapotát is igyekeztünk javítani, de ez még jócskán kívánnivalót hagy maga után.

 

– Milyen további fejlesztések valósultak meg az elmúlt időszakban a körzetében?

– A járda- és útfelújítások mellett a gerlai bekötőúttól Doboz irányába elkészült a közvilágítás, egyes területeken megoldottuk a csapadékvíz-elvezetést, de játszótérfejlesztés is történt, a Wenckheim térre pedig padokat helyeztünk ki, és megszépült a temető környéke. Jó érzéssel tölt el, hogy a civilek együttműködésének köszönhetően a ciklusban elkészült a gerlai a harangláb is.  Korábban sokszor „mostohagyereknek” tűnt Gerla, úgy gondolom, most már nincs szó erről, de a keretek szűkösek. Amit tudtam, a választókerületi célelőirányzatból igyekeztem megoldani, például az óvodának, iskolának játszóeszközök vásárlásával igyekeztem segíteni.

 

– A településrészen aktív közösségi élet zajlik. 

– Gerlán összetartóak az emberek, odafigyelnek egymásra, jó a közösség a helyi Napsugár Egyesületben, a mozgáskorlátozottaknál, a Wenckheim Társaság tagjai pedig kifejezetten aktívak. Sokat dolgoznak a kastély környékének a rendben tartása érdekében is, ehhez a célelőirányzat terhére egy fűkaszát vásároltam számukra. Közösségépítő, hogy ismét vannak gerlai falunapok, múlt évben pedig első alkalommal Katonai Hagyományőrző Fesztivál is volt Gerlán, amely nagy sikerrel zajlott.

 

– A kastély ma is szinte mementóként áll Gerla központjában. Ön szerint még meddig?

– Számos terv és próbálkozás volt már, de nyertes pályázat híján nem született megoldás. Valamelyest bizakodásra ad okot, hogy a Modern Városok Program keretében épülő, a kastélyokat összekötő Wenckheim-kerékpárút Gerlát is érinti, így itt is nőhet a turisták száma. Remélem ez is elősegítheti, hogy a kastély sorsa mielőbb megoldódjon. Érdeklődők mindig vannak, mi pedig reménykedünk.

 

– Tervezi-e hogy ismét indul a választáson?

– Amit lehet, őszig még igyekszem megtenni a körzetben, de ősztől visszavonulok, nem indulok az önkormányzati választáson.

 

További programok »

FEL