Bíró Csaba: Fontos, hogy közösen tudjuk megoldani a problémákat

2019. szeptember 1. 16:48 | behir.hu

Lakossági fórumot tartott Bíró Csaba, a békéscsabai, 5. számú választókerület egyéni képviselője, valamint a Belvárosi, Településrészi Önkormányzat elnökhelyettese. A találkozón az ott élők megoszthatták ötleteiket, problémáikat és közösen kereshették a megoldásokat.

 

- Miért tartja fontosnak, hogy lakossági fórumon találkozzon az ott élőkkel? Mi az, amit a közelmúltban sikerült fejleszteni?

- Közel húszan érkeztek a fórumra, mintegy három órát beszélgettünk arról, hogy miben lehet még fejlődni, milyen problémák merülnek fel. Több olyan kérdéskörről is beszélgettünk, amelyeket máshol nem tudnak megosztani, megvitatni. Fontosnak tartom a közvetlen kapcsolatot a lakossággal, mert úgy gondolom, hogy csak közösen tudjuk megoldani a problémákat. Ez a fórum igazából már délelőtt elkezdődött. Az Andrássy út 18. szám alatti belső udvaron lecsiszoltuk és lefestettük az eszközöket, több család is eljött kisgyermekekkel. A tervek szerint még ebben az évben egy csúszdás játszóeszközt is elhelyezünk az udvaron.

 

(Forrás: Bíró Csaba)

(Forrás: Bíró Csaba)

 

- Milyen problémák merültek fel? Milyen visszajelzések érkeztek a lakóktól?

- Nagyon fontosnak tartom az itt élők közérzetének, életminőségének javítását, próbálunk közösen megoldást találni a problémákra. Felmerült az igény egy térfigyelő kamerarendszer kiépítésére az Árpád fejedelem téren, illetve a Wlassics sétányon. Főként a tavasztól őszig tartó időszakban gyakrabban hangoskodás zavarja az itt élők pihenését. Kiemelt probléma a közös hulladéktárolók kezelése is, ennek zárhatóvá tételén is dolgoznunk kell. Ebben a városrészben is felmerült a közvilágítás problémaköre, a lakosok azt jelezték, hogy későn, sötétedés után kapcsolják fel a lámpákat. A belvárosban is rendszeresen száguldoznak a sofőrök, a lakosok a rendőrség figyelmét szeretnék felhívni erre a jelenségre. Többen is jelezték, hogy szükség lenne több hulladéktároló kuka elhelyezésére a Bartók Béla úton, hiszen ez is egy forgalmas szakasz az Andrássy úthoz hasonlóan. Arról is beszélgettünk, hogy a belvárossal járó hangforrással mindenkinek együtt kell élni. Élnek itt fiatalok, idősebbek, családok, fontos, hogy odafigyeljünk egymásra és betartsuk a közös együttélés szabályait.

 

További programok »

Itthon

FEL