Kondoros Város Önkormányzata ismét életre hívja a térségi szintű, hagyományőrző rendezvényét, a Kondorosi Betyár Napokat. Hétfőn nagy vihar tombolt Békés vármegye több pontján, így a rendezvénynek otthont adó településen is. Ribárszki Péter a város polgámestere Facebook oldalán jelentette be, hogy dolgoznak az időjárás okozta károk felszámolásán és nem marad el a nagyszabású program.
A rendezvény mindamellett, hogy a betyárság legendáit és tradícióit viszi tovább és eleveníti fel, a kikapcsolódási lehetőség méltán híres a sokszínű gasztronómiai értékeiről is.
A program azért is egyedülálló, mert egy épített, kiemelkedő örökséghez, a Békés Vármegyei Értékként tündöklő, immár a hungarikumok gyűjteményét gazdagító Kondorosi Csárdához, és annak legendáihoz is kapcsolható.
Továbbá az idei év különleges a lakók számára, hiszen a város idén ünnepli újratelepítésének 150 éves évfordulóját. 1875. december 23-án tartották meg Kondoros első testületi ülését, ahonnan a város újkori történelmét eredeztetik.
A program tisztelgés azok előtt, akik a település alapításában meghatározó és kiemelkedő szerepet játszottak és megemlékeznek mindazokról, akik az elmúlt másfél évszázad alatt a városért és a lakosságért sokat tettek.
A rendezvény második napján, szombaton 11.00 órától leplezik le a történelmi eseménynek emléket állító oszlopot, majd 11.30-kor a meghívott vendégekkel és a kondorosi családokkal együtt elindul a hagyományos ünnepélyes menet. Ezt a hivatalos megnyitó követi, majd a Kondorosi Csárda melletti téren 2000 adag Pusztai csikós levest osztanak ki a rendezvényre látogatók között. A délután folyamán számos hagyományőrző, gasztronómiai és szórakoztató programok várják az érdeklődőket generációtól függetlenül.
