Bélyeg Börze a Lencsésin

2023. június 11. 10:05 | Such Tamás

A Lencsési Közösségi Ház az önkéteseivel évek óta rendszeresen szervez bakelit börzét, ezúttal hasonlóképpen szerveztük meg az I. Lencsési Bélyeg Börzét – fogalmazott szombat délelőtt Takács Péter, az intézmény vezetője.

Ujhelyi Rajmund, a bélyeg börze megálmodója elmeséli, Miskolcon szültetett, sokáig Nyíregyházán, majd egy jó évtizedig a fővárosban lakott és másfél éve él Kétegyházán.

– Gyerekkorom óta, közel 30 éve gyűjtöm a bélyegeket – fűzi hozzá. – Először édesapám hozott haza egy-egy ritkaságot. Majd amikor Budapestre költöztünk, egy kerületi klub tagja lettem. Noha 1985-ös születésű vagyok, de az idősebbektől tudom, a szocializmusban több tízezer gyűjtő volt hazánkban, ez már sajnos néhány ezerre csökkent.

 

Ujhelyi Rajmund – Fotó: behir.hu/Such Tamás

(Ujhelyi Rajmund – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

 

Hozzáfűzi, másfél éve, amikor Kétegyházára költöztek, körbenézett, hogy vajon Békésben mennyire aktívak a gyűjtők, de szomorúságára nem talált senkit. Ekkor döntött úgy, hogy két heti, havi rendszerességgel szervezne egy börzét.

– Körülbelül 15 ezer bélyeggel érkeztem – folytatja. – A saját készletem pedig maximum 10 ezres nagyságú. Határozottan vallom, hogy a mennyiség ne menjen a minőség rovására, így minden évben szelektálok.  

Leginkább az élőlénymotívumokat kedveli: a vízi és tengeri életet. Gyermekkorában, Miskolc környékén majdnem minden hétvégén kirándultak. Édespapja nagy horgász volt, így általa megmaradt a vízpart, a természet szeretete. Azonfelül ónémet államok, angol gyarmati – a például a Karib térségi, japán kiadású és a mese témájú bélyegeket gyűjt.

 

Galéria

 

Kérdésemre, hogy az adás-vételhez ebben a szakmában is szüksége a jó orr, azt mondja, „ennyi idő elteltével ez kifejlődik, de mindez számomra nem is a nyerészkedésről szól, hanem arról, hogy a gyűjtő ismerőseimet le tudjam kötni, azaz, hogy mindig tudjak nekik valami újat eladni. Mivel alig van vevő, így egyre kevesebb az eladó, tehát üzletszerűen nem éri meg ezzel foglalkozni.”

Közben Tímár Péter békéscsabai gyűjtő hozzáfűzi, a nyomdatechnikai hibás bélyegeknek – például ha nincs rajta a tervező –, egyből megugrik az áruk, mert azokból kevesebb van. Normál körülmények közt azokat kiveszik, de lehet, hogy egy nyomdász kihozza a forgalomba.

Végül az extra kérdésemre, hogy miért élt sokáig a köztudatban, hogyha valaki el akart csalni egy lányt az otthonába, akkor általában azt mondta, hogy „Gyere, megmutatom a bélyeggyűjteményemet!” Rajmund azt feleli, valószínű, ez egy fricska lehetett, mert a bélyegesek szolidabb srácok, nem mindig voltak a nők bálványai.

 

I. Lencsési Bélyeg Börze – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL